Szerző: Bodnár Ádám

2004. szeptember 15. 09:05

Kiszivárgott a Nintendo DS ára

A legnagyobb amerikai kiskereskedelmi áruházlánc honlapján olvasható információk szerint a Nintendo hamarosan megjelenő új DS konzolja 199 dolláros áron lesz kapható és november 30-tól lesz megvásárolható. A Nintendo képviselője határozottan cáfolta az értesülést, szerinte a vállalat még nem véglegesítette sem a készülék árát, sem pedig az amerikai premier dátumát.

A legnagyobb amerikai kiskereskedelmi áruházlánc honlapján olvasható információk szerint a Nintendo hamarosan megjelenő új "DS" konzolja 199 dolláros áron lesz kapható és november 30-tól lesz megvásárolható. A Nintendo képviselője határozottan cáfolta az értesülést, szerinte a vállalat még nem véglegesítette sem a készülék árát, sem pedig az amerikai premier dátumát.

A Nintendo DS két, 256x192-es felbontású LCD képernyővel rendelkezik. A japán cég szakemberei szerint a kétmegjelenítős megoldásban forradalmi lehetőségek rejlenek, ugyanis míg az egyiken a játék részletesen kidolgozott grafikáját követhetjük figyelemmel, addig a másik, érintőképernyős kijelzőn a legfontosabb adatokról kapunk tájékoztatást, de egy speciális toll segítségével egyes helyzetekben az irányítás is ezen keresztül zajlik.

A 128 Mbyte memóriával rendelkező gép lelke két különálló ARM központi egység lesz, amelyből az ARM9-es főprocesszor 67 MHz-en, az ARM7-es koprocesszor pedig 33 MHz-en üzemel. A Nintendo beszámolója szerint a DS másodpercenként 120 ezer poligont képes megjeleníteni. A lítium-ion akkumulátor egy feltöltéssel 10 órányi használatot tesz lehetővé.


Nintendo DS

Elemzők szerint a Sony hordozható konzolja, a szintén 2004 végén bemutatkozó PlayStation Portable 200-250 dolláros áron lesz majd elérhető, ebben az esetben viszont a Nintendónak igen nehéz dolga lesz, ha valóban 199 dollárért szeretné adni a Nintendo DS-t. "A Nintendo mindig olcsó, széles tömegek számára elérhető termékeket gyártott, a 199 dollár túl magas" -- mondta Schelley Olhava, az IDC piackutató cég elemzője.

A PlayStation Portable a jelenleg elérhető információk szerint lényegesen erősebb lesz, mint a Nintendo DS: a PSP lelke két darab 32 bites MIPS R4000 processzor lesz, amelyek órajele 333 MHz. A készülékben beépített Wi-Fi vezérlő, infravörös port, valamint USB2.0 csatlakozó is helyet kap. A hordozható konzol az MP3 formátum mellett a Sony saját, ATRAC eljárással tömörített állományait is képes lesz megszólaltatni. A PSP a Sony által kifejlesztett Universal Media Disc (UMD) lemezeket kezeli, amely 60 milliméter átmérőjű és 1,8 Gbyte adat tárolására alkalmas.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról