Szerző: castor

2004. augusztus 5. 09:17

A PlayStation 3 játékok már Blu-ray lemezeken fognak megjelenni

A Sony hivatalosan is bejelentette, hogy a következő generációs konzoljukat, a PlayStation 3-mat már a Blu-ray techológiával készült lemezek olvasására fogják felkészíteni. A gépet és az első játékprogramokat 2005 májusában, Los Angelesben fogják bemutatni.

A Sony hivatalosan is bejelentette, hogy a következő generációs konzoljukat, a PlayStation 3-mat már a Blu-ray techológiával készült lemezek olvasására fogják felkészíteni. A gépet és az első játékprogramokat 2005 májusában, Los Angelesben fogják bemutatni.

A sajtótájékoztatón a japán óriáscég vezetői hangsúlyozták, hogy az új médiaformátum mai szemmel nézve szinte határtalan lehetőséget kínál a játékfejlesztők számára, ha nagy mennyiségű adat tárolására lesz szükségük. Elmondásuk szerint a Blu-ray adattárolók még nagyobb ugrást fognak jelenteni mint az első és második generációs PlayStationök CD és DVD lemezei közti különbség.

A Blu-ray Disc médiát a tizenhárom szórakoztatóelektronikai óriást tömörítő Blu-ray Disc Founders fejleszti, melyhez nemrég csatlakozott a Dell és a Hewlett-Packard is. Az egyoldalas, egyrétegű BD-médián akár 25 GB adat is tárolható, sőt, két réteg használata esetén a kapacitás akár meg is duplázódhat. A jelenleg kapható DVD-lemezek 4,7 GB-nyi adat tárolására képesek, míg a hamarosan megjelenő kétrétegű lemezek is csupán 8,5 GB-nyi kapacitással bírnak majd.

A lemezek alacsony gyártási költsége nem csak az otthoni felhasználók, hanem a tartalomszolgálatók, konkrétan a hollywoodi stúdiók számára is előnyt jelenthet. A Blu-Ray formátum erős, AES 128 bites titkosítást használ a lemezek elhelyezett tartalom védelmét biztosítva, számos más biztonsági megoldás mellett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.