Szerző: Bizó Dániel

2004. július 21. 09:47

Az IBM miatt késik az iMac

[Computerworld/BusinessWeek/HWSW] Amint korábban már hírt adtunk róla, az Apple július másodikán bejelentette, hogy elhalasztja következő generációs iMac asztali PC-jének piaci premierjét. Mivel a cég a régi modelleket sem szállítja már, így a raktárkészletek néhány héten belül kifogynak.

[Computerworld/BusinessWeek/HWSW] Amint korábban már hírt adtunk róla, az Apple július másodikán bejelentette, hogy elhalasztja következő generációs iMac asztali PC-jének piaci premierjét. Mivel a cég a régi modelleket sem szállítja már, így a raktárkészletek néhány héten belül kifogynak.

A főként az Egyesült Államokban jelen lévő vállalat ezzel lecsúszik az iskolai kezdésről, mely kedvezőtlenül érinti a pénzügyi eredményeket. A tőzsde gyorsan válaszolt a rossz hírre, a cég papírjai 3,7 százalékot vesztettek értékükből egy nap alatt, bár még így is szárnyaltak az elmúlt hónapok során. A bejelentéskor az okok még nem voltak ismertek, azonban az Apple negyedéves eredményeinek konferencia hívásában az IBM-et okolta a csúszásért.

A globális PC-piac mindössze 2,8 százalékát uraló Apple bevételeinek korábban jelentős hányada származott a iMac modellekből, mely az Államokban viszonylag népszerű a diákok és az iskolák körében. A legutóbbi negyedévben 2,1 százalékponttal 14,1 százalékra növelte részesedését az oktatási piacon, a vállalat forgalmában azonban egyre kisebb súllyal szerepel. Az 1998-as 35 százalékról mára 13 százalékra zsugorodott az iMac értékesítéséből származó bevétel, így öröm az ürömben, hogy a késés hatása is ennek megfelelően visszafogott hatással lesz a cég eredményeire. Ezenkívül többek a Mac-vásárlók márkahűségére emlékeztetnek, akik várni fognak az új modellekre.

Peter Burrows, a BusinessWeek egyik szerkesztőjének véleménye szerint azonban az Apple vállalati eredményessége nagy mértékben függ számítógépeinek, így az iMac szereplésétől. Az iPod és az iTunes robbanásszerű sikere után is még mindig a bevételek 58 százaléka származik a Macintoshokból. Az iMac újbóli felragyogása egyben az Apple szárnyalását is jelenthetné.

Az Apple állítása szerint az IBM képtelen elegendő mennyiségben szállítani a PowerPC 970FX processzorokat, mivel east fishkilli üzemében gyártási problémákkal küzd. Az IBM korábban már elismerte, hogy problémái vannak a 130 és a 90 nanométeres gyártástechnológiák kihozatalai körül, amiből kifolyólag több vállalat, például az videochipek piacának egyik domináns szereplője, az NVIDIA is késéseket volt kénytelen elszenvedni termékeinek leszállításában.

Az Apple egyik képviselőjének elmondása alapján az IBM 2005 első negyedévére ígéri a 90 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológia körüli problémák maradéktalan felszámolását, ami elég messzinek mondható. Az IBM problémái nem mondhatóak egyedinek. Ismeretes, hogy az Intel is hónapokig küzdött legújabb, Prescott magos Pentium 4 lapkájának 90 nanométeres gyártásával, mivel a szivárgási áram rendkívüli mértékben megemeli a processzor fogyasztását és a hőfejlődést. Az AMD állítása szerint komolyabb problémák nélkül kezdte meg átállását a 90 nanométeres gyártásra. Az így készülő Opteron és Athlon 64 lapkák megjelenése az év harmadik és negyedik negyedében esedékesek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról