Szerző: Vörös Péter

2004. július 6. 14:45

Microsoft kontra Linux: jelentés a párizsi hadszíntérről

A Microsoft bejelentette, hogy kevesebb mint felére csökkenti árait a párizsi önkormányzat számára, miután a francia főváros komolyan fontolóra vette a nyílt forráskódú programokra történő átállást. A tervek szerint Párizs 195 millió dollárt költ számítógépekre és szoftverekre a következő három évben az elavulttá vált rendszerek lecserélésére.

A Microsoft bejelentette, hogy kevesebb mint felére csökkenti árait a párizsi önkormányzat számára, miután a francia főváros komolyan fontolóra vette a nyílt forráskódú programokra történő átállást. A tervek szerint Párizs 195 millió dollárt költ számítógépekre és szoftverekre a következő három évben az elavulttá vált rendszerek lecserélésére.

A hírek szerint a szoftvergyártó óriás megállapodott a beszállítókkal az árak mintegy 60 százalékos csökkentéséről. Listaáron a szoftverek 18 millió dollárt tesznek ki, de ennél sokkal nagyobb a tét: a nyílt forrású szoftverek melletti döntés lehetősége olyan időszakban fenyegeti a Microsoftot, amikor számos vállalat és kormány választja a Linux operációs rendszert valamint más nyílt forráskódú alternatívákat.

A nyílt forráskódú szoftverek egyre nagyobb versenyt jelentenek a Microsoft számára, mivel a teljesítmény, a használhatóság és a Microsoft szoftverekkel történő együttműködés gyorsan javul. Az elemzők szerint a redmondi óriás eddig azért tudta megőrizni magas árait, mert de facto monopóliumhelyzetben van az asztali operációs rendszerek és az irodai szoftverek piacán. A cég csak nagyon ritka esetben osztja meg programjai forráskódját.

Eddig többek között Brazíliában, Dél-Koreában, Japánban, Kínában és Németországban történtek lépések a Linux-alapú rendszerekre történő áttérésre a szövetségi és a helyi hatóságok szintjén. A Hewlett-Packard, a világ második legnagyobb PC-gyártója az idén jelentette be, hogy Linux operációs rendszerrel felszerelt PC-ket tervez árulni.

Christophe Aulnette, a Microsoft France vezetője megerősítette, hogy a cég kész az árcsökkentésre a párizsi önkormányzat esetében, konkrétumokat azonban nem árult el. "Készek vagyunk erőfeszítéseket tenni az árak csökkentésére" -- mondta a vállalatvezető a The Associated Pressnek.

A francia Unilog SA technológiai tanácsadó cég néhány héten belül készíti el azt a jelentést, amelyet a főváros szocialista vezetése rendelt meg a nyílt forráskódú szoftverek 15 ezer új számítógépen történő installálásával kapcsolatban.

Bertrand Delanoe párizsi főpolgármester azután rendelte meg a tanulmányt, hogy München bejelentette: a Microsoft operációs rendszerről és az Office szoftvercsomagról áttér a Linuxra és az OpenOffice-ra. A Unilog a müncheni áttérésnél is közreműködött tanácsadóként.

Az elemzők szerint a müncheni választás mögött jelentős részben az a politikai motiváció állt, hogy a Microsoftot meg akarták büntetni a globális szoftveriparban betöltött uralkodó szerepe miatt. A bajor fővárosban az áttérés annak ellenére történt meg, hogy a hírek szerint a redmondi vállalat jelentős árcsökkentést kínált fel az önkormányzatnak.

Francois Dagnaud, a párizsi főpolgármester közigazgatási helyettese szerint a döntés még teljesen nyílt, bár annyit elismert, hogy a politikai nyomás érezhető. "Tudatában vagyunk annak, hogy az ügynek politikai vetülete is van és ezt nem is titkoljuk" -- mondta Dagnaud. "A rivális rendszerek közötti döntés legfontosabb tényezője az upgrade-ek nyitottsága és a rendszerek biztonsága."

A Linux mellett érvelők szerint a nyílt forráskódú szoftver olcsóbb egyszerűbben testre szabható, és biztonságosabb mint a Microsoft szigorúan őrzött forráskódján alapuló programok. Az elmúlt hónapokban több jelentős vírus- illetve féregtámadás érte a Microsoft Windowst és az Internet Explorer böngészőt, ezek egy része a felhasználók személyes és pénzügyi információit is elérhetővé tette a támadók számára.

"Ha van egy széf a szobámban és mindenkinek odaadom a kulcsot, attól vajon biztonságosabb lesz? Szerintem nem" -- hangzik az érvelés a Microsoftos Aulnette részéről. A nyílt forráskódú szoftverek főként a baloldali (ön)kormányzatok körében népszerűek, ennek ellenére a vállalatvezető úgy véli, hogy a Microsoft ajánlata a legmegfelelőbb Párizs számára. "Világosan közölték velünk, hogy pragmatikus döntés fog születni" -- tette hozzá Aulnette.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról