Szerző: Vörös Péter

2004. június 14. 15:34

A Hynix jelentős üzemi nyereségre számít az idén

A dél-koreai Hynix Semiconductor, a világ harmadik legnagyobb DRAM-gyártója pénteken bejelentette, hogy több mint 1 milliárd dolláros üzemi profitra számít az idén a globális memóriapiac fellendülésének köszönhetően. A 2004-es forgalom várhatóan 4,52 milliárd dollár lesz, jövőre további emelkedésre van kilátás.

A dél-koreai Hynix Semiconductor, a világ harmadik legnagyobb DRAM-gyártója pénteken bejelentette, hogy több mint 1 milliárd dolláros üzemi profitra számít az idén a globális memóriapiac fellendülésének köszönhetően. A 2004-es forgalom várhatóan 4,52 milliárd dollár lesz, jövőre további emelkedésre van kilátás.

"A 2003 második féléve óta többé-kevésbé folyamatosan emelkedő memóriaárak és a technológiai fejlesztések következtében a tavalyi nagy összegű üzemi veszteség után az idei évben erős üzemi nyereségre számítunk" -- áll a cég közleményében. A vállalat 2003-ban 188,6 millió dolláros üzemi és 1,95 milliárd dolláros nettó veszteséget realizált.

Az idei első negyedévben az üzemi nyereség 325,89 millió dollár volt. 2005-ben az előrejelzések szerint 4,74 milliárd dolláros forgalom mellett 1,76 milliárd dolláros üzemi profit várható. A tervek szerint a Hynix és az STMicroelectronics (Európa legnagyobb félvezetőgyártója) egy 1,5 milliárd dolláros félvezetőgyárat épít Kínában, bár a dél-koreai cég egyes hitelezői a vállalat 3,6 milliárd dollárra becsült adósságállományára hivatkozva ellenzik a projektet.

Dél-koreai hitelezők tavaly pénzügyi csődből mentették meg a Hynixet egy 2,74 milliárd dolláros tőkebefecskendezéssel, cserébe a vállalat irányításáért. Májusban a hitelezők elfogadták a Citigroup Venture Capital (az amerikai Citigroup pénzügyi óriás részlegének) mintegy 810 millió dolláros vételi ajánlatát a Hynix nem-memória üzletágaiért.

Az ügylet a legnagyobb eszközértékesítés azóta, hogy a cég két évvel ezelőtt átfogó szerkezetátalakításba kezdett, a várakozások szerint ennek eredményeként a vállalat jobban fog tudni összpontosítani alaptevékenységére, a memóriachip-gyártásra.

2002 áprilisában a világ második legnagyobb memóriagyártója, az amerikai Micron Technology több mint 3 milliárd dollárt ajánlott a Hynix memória-üzletágáért, a hitelezők rábólintottak az ügyletre, azonban a vállalat igazgatótanácsa az utolsó pillanatban megvétózta azt és az önálló folytatás mellett döntött.

A Micronnal történő tárgyalások sikertelensége után a Hynix hitelezői több alkalommal is kihúzták a céget a csávából, legutóbb tavaly tavasszal, amikor további adósságot cseréltek tőkerészre, a fennmaradó hiteleket pedig átütemezték, illetve minden 21 Hynix részvényt egy részvénybe vontak össze.

A hitelezők beavatkozásai nyomán -- elsősorban a Micron és az Infineon nyomására -- mind az amerikai, mind pedig az európai hatóságok vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy kiderítsék, vajon az állami beavatkozás (a Hynix legnagyobb hitelező bankja állami kézben van) mennyiben befolyásolta a DRAM-piaci versenyt.

Mind az EU, mind pedig az Egyesült Államok azt találta, hogy a dél-koreai állam illegálisan avatkozott be a piaci versenybe és lehetővé tette a Hynix számára, hogy az előállítási költségnél olcsóbban dobja piacra termékeit. Mind az EU, mind az USA büntetővámot rótt ki a Hynix termékekre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról