Szerző: Vörös Péter

2004. június 7. 10:14

EMC-Samsung tárolóeszköz-megállapodás

Az EMC a múlt héten bejelentette, hogy együtt fog működni a Samsunggal az egyre erősödő ázsiai tárolóeszköz-piacon. A szövetség első lépéseként a dél-koreai óriás saját, StorageMax márkaneve alatt fogja értékesíteni az EMC Clariion tárolórendszereit, később a két cég közösen is fog termékeket fejleszteni.

Az EMC a múlt héten bejelentette, hogy együtt fog működni a Samsunggal az egyre erősödő ázsiai tárolóeszköz-piacon. A szövetség első lépéseként a dél-koreai óriás saját, StorageMax márkaneve alatt fogja értékesíteni az EMC Clariion tárolórendszereit, később a két cég közösen is fog termékeket fejleszteni.

A most bejelentett megállapodás jól illeszkedik az EMC által az utóbbi időben kötött hasonló szövetségek sorába. A 2001. októberében bejelentett és tavaly júniusban két évvel meghosszabbított Dell-EMC együttműködés főként az amerikai kis- és középvállalatokat célozza, míg az EMC-Fujitsu-Siemens kooperáció az európai tárolórendszer-piacot veszi célba.

Az IBM és a Hewlett-Packard egyre erősebb versenyt jelent a tárolóeszközökre specializálódott EMC számára. A két számítógépgyártó óriásvállalat egyszerre tud ügyfeleinek tárolórendszereket, szervereket, PC-ket, szolgáltatásokat és más technológiákat kínálni, ezenkívül kiterjedt globális eladási hálózattal rendelkeznek.

Az EMC azért igyekszik szövetséget kötni az olyan nagy szervergyártókkal, amelyeknek nem túl erős a tárolóeszköz-kínálatuk, mert így jobb esélye van teljes körű IT-megrendelések elnyerésére. Emellett az sem elhanyagolható tényező, hogy jelentősen nagyobb ügyfélkört tud elérni a partnerek értékesítési hálózatának köszönhetően.

A Samsung kezdetben a dél-koreai szerverpiacra fog összpontosítani az EMC termékeivel, az elsődleges célpont a kis- és középvállalatok szegmense lesz. A dél-koreai óriás a szerverek és egyéb berendezések eladásait igyekszik összekötni az EMC tárolóeszközök értékesítésével. Bár a Samsung nálunk elsősorban alkatrész- illetve fogyasztói elektronikai gyártóként ismert, a cég az ázsiai vállalati hardverpiacon termékek széles körét kínálja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról