Szerző: castor

2004. május 12. 08:28

E3: Bejelentették a Doom 3 és a Halo 2 megjelenési dátumát

Az Activision és az id Software fejlesztőcsapat bejelentette, hogy a régóta várt Doom 3 még az idén nyáron meg fog jelenni. A Halo 2-t kiadó Microsoft szerencsére ennél pontosabb dátummal tudott szolgálni: a hatalmas sikereket elért xboxos program második része november 9-én kerül a boltokba.

A Microsoft és a Bungie képviselői a sajtótájékoztatón elmondták, hogy a Halo 2-t kétféle változatban vásárolhatjuk meg, ugyanis a hagyományos változaton kívül egy limitált széria is készül. Ez a játék mellett egy második DVD lemezt is tartalmaz majd, amin különféle extrák, illetve a fejlesztés menetét bemutató anyagok foglalnak majd helyet.

Halo 2

A Doom 3 pontos megjelenési dátuma még bizonytalan, azonban az Activision mindenképpen szeretné a második üzleti negyedévben kiadni. A program PC-re, illetve Xbox konzolra is megjelenik néhány hét különbséggel.

A harmadik sikervárományos FPS játék, a Half-Life 2 megjelenési dátumát egyelőre még nem közölte a kiadója. Az azonban az elemzők valószínűnek látják, hogy nyár végén, vagy ősz elején fog megjelenni a program.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról