Szerző: Bodnár Ádám

2004. április 29. 10:08

Növekedő forgalom és veszteség a RealNetworks első negyedévében

Növekedő forgalomról és veszteségről számolt be tegnap a RealNetworks. A vállalat egyúttal azt is bejelentette, hogy lemondott elnöke, Larry Jacobsen.

Növekedő forgalomról és veszteségről számolt be tegnap a RealNetworks. A vállalat egyúttal azt is bejelentette, hogy lemondott elnöke, Larry Jacobsen.

A seattle-i (Wasington, USA) központú vállalat az első negyedévben 60,4 milió dollár forgalom mellett 10,4 millió dollár, azaz részvényenként 6 cent nettó veszteséget könyvelt el. Egy évvel korábban a cég 29 százalékkal kisebb bevételről és 2,8 millió dollár, azaz részvényenként 2 cent nettó veszteségről számolt be. A RealNetworks közölte, hogy a nettó eredménye összesen 7,3 millió dollár egyszeri költséget tartalmaz, ezek nélkül a vesztesége 3,2 millió dollár, azaz részvényenként 2 cent lett volna.

"Jó úton haladunk afelé, hogy az év végére a jogi költségeink nélkül nyereséges negyedéveket zárjunk" -- mondta az eredmények kapcsán Rob Glaser elnök-vezérigazgató. A RealNetworks idei első negyedévében 2,3 millió dollárt költött a Microsoft elleni jogi csatározásra. Amint az ismert, a cég tavaly decemberben 1 milliárd dollárra perelte be a Microsoftot.

A vállalat forgalma dinamikusan nő, mióta az üzleti megoldások helyett a fogyasztói termékekre és az online videózásra koncentrál. A vállalat az első negyedévben felbontotta a Professional Golfers' Associationnel kötött szerződését, amelynek értelmében a RealNetworks volt jogosult a PGA eseményeinek internetes sugárzására. A szerződésbontás 4,9 millió dollárjába került a RealNetworksnek. Szintén idén tavasszal a cég felmondta a Major League Basebball meccsek közvetítési jogát.

A cég azonban közölte, hogy az egyes előfizetéses szolgáltatások megszűnéséből adódó bevételkiesést kompenzálta a nagyobb haszonréssel értékesített szolgáltatások, például az internetes zenebolt felhasználói számának jelentős növekedése. A vállalat az első negyedévben 100 ezer új ügyfelet szerzett internetes zeneszolgáltatásaihoz, a zenék internetes terjesztéséből származó forgalom 55 százalékkal 12,3 millió dollárra emelkedett.

A RealNetworks bejelentette, hogy lemondott elnöke, Larry Jacobsen. A vezetőnek egyelőre nincs utóda, átmenetileg Dan Sheeran, korábbi alelnök veszi át teendőit. A vállalat egyúttal közölte, hogy létrehozott egy műszaki igazgatói pozíciót, amelyet Edmond Mesrobian tölt be, feladata a cégnél folyó technológiai fejlesztések irányítása lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról