Szerző: Bodnár Ádám

2004. április 16. 10:20

Az első negyedévben a Dell volt a legnagyobb PC-gyártó

Az első negyedévben a várakozásoknál gyorsabb ütemben nőttek a PC-eladások, a legtöbb rendszert a Dell értékesítette -- derül ki a Gartner Dataquest és az International Data Corp. piackutató cégek által nyilvánosságra hozott adatokból.

Az első negyedévben a várakozásoknál gyorsabb ütemben nőttek a PC-eladások, a legtöbb rendszert a Dell értékesítette -- derül ki a Gartner Dataquest és az International Data Corp. piackutató cégek által nyilvánosságra hozott adatokból.

Az IDC jelentése szerint az első negyedévben világszerte 41,3 millió PC talált gazdára, ami éves szinten 17 százalékos növekedést jelent. A piackutató cég korábban 15 százalékos növekedésre számított. A vártnál nagyobb emelkedés a vállalati ügyfeleknek köszönhető, a cégek végre megkezdték a régi PC-k lecserlésését.

A Gartner Dataquest arról számolt be, hogy az első negyedévben 45,3 millió PC-t adtak el, ami éves szinten 13,4 százalékos növekedés, a megelőző negyedévhez képest azonban 6,8 százalékos visszaesés, utóbbi a piac szezonalitásának köszönhető -- mondta Charles Smulders elemző.

A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy az első negyedévben a Dell adta el a legtöbb PC-t, mivel a HP-nál nagyobb ütemben növelte eladásait Ázsiában és Európában. Összességében a Dell több mint 1 millióvan több PC-t adott el az első negyedévben, mint a legnagyobb riválisa.

Az első negyedévben a Dell világszerte 7,7 millió PC-t értékesített, ez éves szinten 28 százalékos növekedést és 18,6 százalékos piaci részesedést jelent -- áll az IDC adataiban. A HP 16 százalékkal növelte eladásait, azonban a vállalat piaci részesedése 15,5 százalékra esett vissza. A negyedik negyedévben a cég piaci részesedése még 16,7 százalék volt.

A Dell és a HP mögött a harmadik legnagyobb gyártó az IBM volt. A cég 20,2 százalékkal növelte eladásait, piaci részesedése 5 százalék volt. A negyedik helyet a Fujitsu szerezte meg, a korábban ötödik helyezett Toshiba nagy meglepetésre kikerült az öt legnagyobb gyártó listájáról, helyét a tajvani Acer vette át. A vállalat 35 százalékkal növelte eladásait.

Az amerikai piacon a Dell meggyőző fölénnyel, 30,3 százalékos részesedéssel lett első a gyártók rangsorában. A vállalat eladásai éves szinten 23,5 százalékkal nőttek. A második helyezett HP 11,9 százalékos növekedést és 17,2 százalékos piaci részesedést könyvelhetett el. Az amerikai PC-piac az első negyedévben 11,6 százalékkal nőtt -- állítja a Gartner.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról