Szerző: Bodnár Ádám

2004. április 16. 08:36

Jelentős veszteség és vezetőségi változások a Sunnál

Stephen McGowan
Steve McGowan
A Sun Microsystems csütörtökön tette közzé idei pénzügyi évének harmadik negyedéves eredményeit. A cég forgalma immár 12 negyedéve folyamatosan csökkent. A vállalat emellett jelentősen átszervezte szerverekkel foglalkozó üzletágát, több ismert vezető távozott a cégtől.

A március 28-án véget ért negyedévben a Sun 2,65 milliárd dollár bevétel mellett 760 millió dollár, azaz részvényenként 23 cent nettó veszteséget kellett elkönyvelnie, ez megfelel a vállalat által két hete kiadott előrejelzésben foglaltaknak. A 760 millió dolláros nettó veszteség összesen 506 millió dollár egyszeri költséget tartalmaz, ezek nélkül a veszteség részvényenként 8 centet tett ki, a Thompson First Call által megkérdezett elemzők részvényenként 7 centes veszteséget vártak.

A Sun közölte, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest a forgalom 5 százalékkal csökkent, ennek oka az árverseny, a vártnál alacsonyabb forgalom Japánban, illetve az UltraSPARC IV processzorra történő lassú áttérés. Steve McGowan pénzügyi igazgató elmondta, hogy az UltraSPARC IV processzorra épülő szerverek forgalmazása a negyedév végén kezdődött meg, azonban a cég képtelen volt kielégíteni az igényeket. McGowan szerint az új rendszerek értékesítéséből származó bevétel 20 millió dollár volt, a megrendelések összege azonban elérte a 70 millió dollárt.

A vállalat bejelentette, hogy távozik soraiból Neil Knox, az alsó kategóriás szerverekért felelős vezető, valamint Mark Tolliver, a cég stratégiai és marketing igazgatója. Clark Masters, a csúcskategóriás szerverekkel foglalkozó részleg vezetője is lemondott pozíciójáról, azonban ő nem hagyja el a Sunt, valószínűleg új munkakörben dolgozik tovább -- mondta May Petry szóvivő. Ezentúl David Yen, a Sun processzorokért felelős vezetője foglalkozik majd az UltraSPARC-alapú alsó kategóriás szerverekkel, az x86-alapú rendszerek pedig John Fowler szoftverigazgató alá tartoznak. Mark Tolliver helyét átmenetileg Anil Gadre veszi át -- közölte a cég. Két éven belül ez a második jelentős vezetőségi változás a Sunnál.

Egy interjúban Jonathan Schwartz, a Sun nemrégiben kinevezett elnöke és operatív igazgatója elmonta, hogy ő döntött a vezetőségi változások mellett. "Én döntök a beosztott vezetőimről. Biztosak akarunk lenni abban, hogy a megfelelő vezetőket alkalmazzuk" -- mondta Schwartz. "Az az érdekünk, hogy a Sun a megfelelő alapokon álljon, mind a technológiát, mind az üzleti modellt, mind pedig a vezetést tekintve."

Noha a Sun forgalma az utóbbi 12 negyedévben folyamatosan csökkent, a cég a többszöri költségcsökkentések, átszervezések és elbocsátások ellenére sem tudott nyereségessé válni, a vállalat biztos benne, hogy még jó ideig a porondon marad. Erre biztosíték az 5,5 milliárd dolláros készpénzállomány, amelyet hamarosan 1,95 milliárd dollárral növel a Microsofttól befolyó összeg. "A 7,5 milliárd dollár készpénz nevetségessé teszi a fennmaradásunkról szóló kérdéseket" -- mondta Scott McNealy elnök-vezérigazgató.

Steve McGowan bejelentette, hogy a Sun lezárta a Kealia felvásárlását, amelyért összesen 20 millió saját részvényt fizetett, ez a papírok tegnapi árfolyamát figyelembe véve 88,4 millió dolláros vételárat jelent. Az Opteron-alapú szervereket tervező Kealia felvásárlását februárban jelentette be a Sun, az ügylet érdekessége, hogy a Kealia egyik alkalmazottja az az Andy Bechtolsteim, aki a Sun egyik alapítója volt és 1995-ben távozott a vállalattól.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról