Szerző: Budai Péter

2004. március 30. 10:24

Új információk kerültek nyilvánosságra a Microsoft keresőjéről

A Microsoft új szolgáltatás indítását tervezi, amely weblogok számára nyújtana hírkereső funkciókat, illetve lehetővé tenné szociális hálók kialakítását.

A Microsoft új szolgáltatás indítását tervezi, amely weblogok számára nyújtana hírkereső funkciókat, illetve lehetővé tenné szociális hálók kialakítását.

Yusuf Medhi, az MSN információs és kereskedő szolgáltatásainak alelnöke a Microsoft évente megrendezett internetes hirdetési konferenciáján elmondta, hogy cége jelentős összegeket fektet a keresésbe. Kiemelte az MSN legfrissebb verziójának keresőfunkcióját, és hírkereső szolgáltatását, melyek célja a személyre szabott működés lévén pontosabb eredmények nyújtása.

Hozzátette, hogy a beágyazott rendszerekkel foglalkozó Microsoft részleg emberi nyelveket feldolgozó algoritmusokat is fejleszt, amikkel akár a "Melyik a legmagasabb hegy?" kérdés is megválaszolható, anélkül, hogy kulcsszavak segítségével keresni kellene.

Medhi nem kívánt részleteket közölni a készülő keresőszolgáltatásról, de megjelölt pár kutatási területet. Elmondta, hogy jelenleg minden második keresés eredménytelenül zárul, és több lehetőség is kínálkozik, hogy ez az arány csökkenthető legyen. Az egyik ilyen lehetőség a felhasználók minél alaposabb megismerése, és ezáltal jobb eredmények elérése.

A jelenlegi legismertebb keresőmotor, a Google is kifejlesztette saját, Orkut nevű szocális hálózati szolgáltatását, amit a jövő évben tervez elindítani.

Csütörtökön Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy komolyan megbánta, amiért a múltban nem fordítottak több erőforrást a kereséssel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre. Hozzátette, hogy vállalata már megtette az elmaradt intézkedéseket, és 12 hónapon belül felfedi saját keresőjét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról