Szerző: Bodnár Ádám

2004. március 17. 13:51

Idén is lesz Szerencsen Linux-tábor

Idén ismét megrendezésre kerül a Linux Tábor. A negyedik, hagyományosan Szerencsen tartott tábor július 4-én kezdődik és július 17-én ér véget. A két, egyenként egy-egy hetes kurzus lehetőséget ad a kezdő, haladó és profi linuxosoknak tudásuk továbbfejlesztésére. A rendezők természetesen azokra is számítanak, akik csak most ismerkednének meg a Linuxszal.

A tábor fő célja, hogy mindenki bővíthesse linuxos ismereteit. A tudás bővítését a délelőtti oktatás, míg a kikapcsolódást a délutáni sportolási lehetőség, valamint az esti borkóstolás biztosítja. Lehetőség van saját gépet hozni, amire a szervezők segítenek feltelepíteni a Linuxot, melyet az LME CD-író projekt keretében a helyszínen oda is tudnak adni.

A tábor önköltségi alapon szerveződik, így a részvételi díj igen alacsony. Felnőtt LME-tagok 27 ezer forintért 6 napig teljes ellátást kapnak az oktatáson kívül. Természetesen a tábori póló és a borkóstolás is benne foglaltatik az árban. A jelentkezési határidő 2004. május 17. A táborban a helyek korlátozottak, így oktatásra hetente csak csoportonként maximum 20 fő (azaz összesen 60 fő) jelentkezését tudják elfogadni. A kísérők száma gyakorlatilag korlátlan.

Jelentkezni a www.linuxtabor.hu weboldalon lehet, ahol részletes információk is olvashatók a táborról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról