Szerző: Bizó Dániel

2004. február 25. 14:59

A mobilszolgáltatók a telefongyártókat okolják a harmadik generációs szolgáltatások késéséért

Arun Sarin
Arun Sarin
[Financial Times] A cannes-i 3GSM rendezvényen a vezető európai mobilszolgáltatók a készülékgyártókat okolták a harmadik generációs szolgáltatások késlekedéséért.

A Vodafone vezérigazgatója, Arun Sarin a találkozón közölte, hogy a hálózat készen áll, de az elérhető telefonok közel sem érik el az eddigi, GSM rendszerű készülékek színvonalát. A nagy, túlmelegedő és alacsony készenléti idővel bíró mobilok egyszerűen elfogadhatatlanok a vásárlók számára. Sarin kijelentéseivel egybehangzó volt a német T-Mobile és az brit mmO2 álláspontja is.

A Vodafone nemrég indította be kereskedelmi 3G szolgáltatását, de az kizárólag notebookok számára készült kártyatelefon formájában elérhető, adatforgalom céljából. A vezér elmondása szerint a megfelelő telefonok a negyedik negyedévre válnak elégséges mennyiségben elérhetővé.

Sarin azt is elárulta, hogy a Vodafone immár szorosan követi a készülékgyártók, köztük a Nokia, a Motorola és a Samsung fejlesztési folyamatait, hogy a negyedik negyedévben esedékes premier biztosan megfelelően sikerüljön.

Michael Woolfrey, az EMC tanácsadó cég kutatási igazgatója szerint az év utolsó három hónapjában világszerte 26 szolgáltató fogja bemutatni kereskedelmi UMTS szolgáltatását. Az első három hónap során összesen 6 társaságnál várható a harmadik generációs szolgáltatások premierje.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról