Szerző: castor

2004. január 28. 16:46

Már több mint 4 millió példány kelt el a Halo akciójátékból

A Microsoft által kiadott Halo: Combat Evolved akciójátékból már több mint 4 millió példány kelt el a két évvel ezelőtti megjelenése óta. A program 2001 októberében debütált Xbox konzolon, majd 2003 őszén PC-n.

A Microsoft által kiadott Halo: Combat Evolved akciójátékból már több mint 4 millió példány kelt el a két évvel ezelőtti megjelenése óta. A program 2001 októberében debütált Xbox konzolon, majd 2003 őszén PC-n.

Az elemzők szerint ebben az eredményben nagy szerepe volt annak, hogy az xboxos verzió már hónapok óta csökkentett áron kapható. Az eladási adatok alapján a Microsoft kijelentette, hogy már az Xbox tulajdonosok 30 százaléka rendelkezik a játékkal.

A Halo eredeti változatát -- mely egy idegenek által megszállt bolygón játszódik -- a Bungie Studios készítette a Microsoft játékkonzoljára. Az ígéretekkel szemben sokáig úgy tűnt, hogy nem is fejlesztik más gépre -- erre utalt a játék dobozán lévő "Xbox only!" matrica is -- , azonban tavaly megjelent PC-re is.

A Halo második része többszöri halasztás után várhatóan a nyár elején érkezik a boltokba. A fejlesztők nagy figyelmet fordítanak az Xbox Live szolgáltatás támogatására, melyet az első rész még nem használt ki.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról