Szerző: Bodnár Ádám

2003. december 17. 10:23

Januárban debütálnak a Microsoft szoftverét futtató karórák

A Microsoft szóvivője bejelentette, hogy csak januárban kerülnek piacra a redmondi cég szoftverét futtató karórák. A vállalat meghosszabbította a tesztidőszakot, azonban így lemaradt a karácsonyi bevásárlási lázról. Biztosak akarunk lenni benne, hogy a vásárlók azt kapják, amit várnak -- mondta a Microsoft szóvivője, aki közölte, hogy a piaci premier pontos dátumát még nem határozták meg.

A Microsoft szóvivője bejelentette, hogy csak januárban kerülnek piacra a redmondi cég szoftverét futtató karórák. A vállalat meghosszabbította a tesztidőszakot, azonban így lemaradt a karácsonyi bevásárlási lázról. "Biztosak akarunk lenni benne, hogy a vásárlók azt kapják, amit várnak" -- mondta a Microsoft szóvivője, aki közölte, hogy a piaci premier pontos dátumát még nem határozták meg.

A Microsoft operációs rendszerét futtató órák FM hullámhosszon sugárzott adásból nyerik a felhasználók számára fontos információkat. A redmondi cég elképezlései szerint hamarosan a világ 100 nagyvárosában áll majd készen megfelelő "adás" az órák számára. A felhasználók az órájukon ugyanúgy válthatnak csatornát, mint a rádión, attól függően, hogy éppen milyen információkra kíváncsiak.

A Microsoft képviselői szerint az órák kijelzőjén gyakorlatilag bármilyen információ megjeleníthető, az időjárás-előrejelzéstől kezdve a közlekedési információkon át egészen a legfrissebb sporthírekig. Mivel az órákat vezeték nélküli kommunikációra is felkészítették, ezért az információk pillanatok alatt eljutnak a felhasználók csuklójára. Természetesen az órák utazás esetén igazodnak a helyi időzónákhoz.

A karórák lelke az ún. SPOT (Smart Personal Objects Technology). A redmondi vállalat a jövőben több SPOT-alapú tárgyat is piacra szeretne dobni. A karórákban és más SPOT eszközökben a Microsoft és a National Semiconductor által együtt fejlesztett elektronika teljesít majd szolgálatot. A chipkészlet egy ARM7 processzorból, memóriából, valamint egy apró 100 MHz-es rádiófrekvenciás vevőből áll. A cég tájékoztatása szerint a fejlesztés több mint 2,5 évig tartott, ugyanis a megfelelő teljesítmény mellet rendkívül nagy figyelmet kellett fordítani az apró méretre és az alacsony energiafogyasztásra.

A hírek szerint a Fossil és a Suunto óragyártók lesznek az elsők, amelyek piacra dobják SPOT-óráikat, amelyek ára 180-200 dollár között alakul majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról