Szerző: Bodnár Ádám

2003. december 16. 09:54

A Sun korábbi elnöke lesz a Motorola új elnök-vezérigazgatója?

Ed Zander
Ed Zander
[CNET, WSJ] Meg nem erősített hírek szerint Ed Zander, a Sun Microsystems korábbi elnöke lesz a Motorola új elnök-vezérigazgatója. Ed Zander 2002 június 30-án távozott a Sun Microsystemstől. Bennfenntesek szerint a Motorola igazgatótanácsa már jóváhagyta Zander kinevezését, a hivatalos bejelentés egyelőre azonban várat magára.

A Motorola elnök-vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke, Chris Galvin idén szeptemberben jelentette be távozását. Döntésének oka, hogy stratégiai kérdésekben nézeteltérésbe keveredett az igazgatótanáccsal. A cég vezetése egy nyilatkozatban bejelentette, hogy Galvin marad a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártójának élén addig, míg meg nem találják utódját.

A Motorola a Galvin-család vállalkozása, a céget 1928-ban alapította Chris Galvin nagyapja, Paul Galvin. Chris Galvin 36 évet dolgozott a cégnél: 1997 óta töltötte be a elnök-vezérigazgatói pozíciót és 1999 júniusában lett az igazgatótanács elnöke. Az elemzők sokat kritizálták azért, mert nem önállósította a vállalat félvezetőgyártó illetve mobiltelefon-divízióját, amikor a kereslet csökkenni kezdett. Galvin vezetése alatt vette át a finn Nokia a mobiltelefon-piac vezető helyét. Egyesek egyenesen leplezetlen nepotizmussal vádolták Galvint.

Bennfenntes hírforrások szerint Ed Zander és a Motorola mobiltelefon-gyártó részlegének vezetője, Mike Zafirovski volt esélyes az elnök-vezérigazgatói tisztségre. A Motorola hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra Galvin utódának kilétét, azonban várhatóan a jövő hét során bejelenik, a továbbiakban ki vezeti a vállalatot. Iparági elemzők attól tartanak, hogy amennyiben a Motorola nem Zafirovskit nevezi ki elnök-vezérigazgatóvá, akkor a vezető el fogja hagyni a vállalatot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról