Szerző: castor

2003. november 27. 12:26

Megjelent a Max Payne 2 akciójáték xboxos változata

A Rockstar Games bejelentette, hogy a Max Payne 2: The Fall of Max Payne című akciójátékuk xboxos változata már megvásárolható az amerikai boltokban, illetve hamarosan Európában is kapható lesz. A PlayStation 2 konzolra írt változat december 3-án jelenik meg.

A Max Payne második részének készítését két és fél éve, a több díjat nyert eredeti játék sikerei után kezdte meg a finn Remendy Entertainment, ugyanis az első részből több mint 4 millió darabot adtak el világszerte.

Az új epizód sötét hangvételű története egy szerelmi szál körül bonyolódik. A New Yorkban játszódó sztorit ismét képregényszerű jelenetek kötik össze, azonban a készítők szinte minden más elemet továbbfejlesztettek. Így például ebbe a programba már a Bullet Time 2.0 nevet viselő lassítási effektus került bele.

A Max Payne 2 alkotóinak profizmusára jellemző, hogy a szereplők mozgását hivatásos kaszkadőrök segítségével, motion capture technológiával rögzítették, és a szinkronizálás munkálataihoz is tapasztalt színészeket kértek fel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról