Szerző: Bodnár Ádám

2003. november 5. 12:17

A Microsoft vérdíjat tűzött ki a vírusírók fejére

A Microsoft nem kevesebb, mint negyedmillió dollárt fizet azoknak a személyeknek, akik a Blaster és Sobig vírusokat író programozók nyomára vezetik a céget. A vérdíjat a redmondi cég ma az FBI-jal közös sajtótájékoztatón fogja bejelenteni. Ez az első eset, hogy egy vállalat pénzt fizet a számítógépes bűnözők felderítőinek.

A Microsoft nem kevesebb, mint negyedmillió dollárt fizet azoknak a személyeknek, akik a Blaster és Sobig vírusokat író programozók nyomára vezetik a céget. A "vérdíjat" a redmondi cég ma az FBI-jal közös sajtótájékoztatón fogja bejelenteni. Ez az első eset, hogy egy vállalat pénzt fizet a számítógépes bűnözők felderítőinek.

Szakemberek véleménye megosztott a Microsoft kezdeményezésével kapcsolatban. Egyesek szerint a jutalom sokak érdeklődését felkelti majd, és esetleg eddig nem ismert, elhallgatott információk is napvilágra kerülnek. A redmondi cég kritikusai azonban úgy vélik, hogy a vérdíj nem foltozza be meg a Windows operációs rendszer sebezhetőségeit, amelyeken keresztül a vírusok fertőznek és terjednek.

A Blaster (MSBlast, Lovsan, Poza) a Microsoft Windows operációs rendszerek egy ismert, súlyos sebezhetőségét használja ki, és szisztematikus támadást indít a szoftvervállalat honlapja ellen. A vírus nem e-mailben, hanem közvetlen hálózati kapcsolaton keresztül terjed. A féreg augusztusban tűnt fel az interneten és világszerte több mint 1,2 millió számítógépet fertőzött meg -- állítja a Symantec.

Az FBI augusztus végén őrizetbe vette azt a fiatalembert, akit a Blaster egyik variánsának terjesztésével vádolnak. A 18 éves Jeffrey Lee Parson, aki elismerte, hogy ő módosította a rendkívül szapora és kártékony féreg kódját, 10 éves börtönbüntetésre és 250 000 dollár bírságra számíthat. A Blaster.B csupán abban különbözött a korábbi változattól, hogy írója megváltoztatta egyes vírusfájlok neveit, illetőleg a kódban található Microsoft-ellenes üzenet szövegét.

Szeptember elején a román rendőrség letartóztatta a 24 éves Dan Dumitru Ciobanut, a Iasii Műszaki Egyetem egyik hallgatóját, akit a Blaster féreg F variánsának megírásával vádolnak. A Blaster.F részben abban különbözik az eredeti változattól, hogy román szavak szerepelnek egyes vírusfájlok neveiben, részben pedig hogy egy már nem létező román weboldal ellen próbál meg végrehajtani elosztott szolgáltatásmegtagadási támadást (DDoS). Amennyiben Dumitru Ciobanu bűnössége bebizonyosodik, háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

A Sobig még januárban jelent meg, a kártevőnek később számos új változata került a világhálóra. Ezek közül a legveszélyesebb az "F" változat volt, négy nappal a megjelenése után világszerte 100 millió emailt fertőzött meg. Később kiderült, hogy augusztus 22-én este a fertőzött számítógépek egy titokzatos programot töltenek le az internetről, a vírusirtó cégek szakemberei azonban ezt meg tudták akadályozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról