Szerző: Bodnár Ádám

2003. augusztus 29. 10:37

A Nokia és a Psion kivásárolná a Motorolát a Symbian konzorciumból

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a Nokia, valamint a brit Psion tárgyalásokat folytatnak a Motorolával, hogy kivásárolják a céget a Symbian szoftverkonzorciumból.

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a Nokia, valamint a brit Psion tárgyalásokat folytatnak a Motorolával, hogy kivásárolják a céget a Symbian szoftverkonzorciumból.

A Nokia szerint a tárgyalásokat a Motorola kezdeményezte és a megállapodás heteken belül megszülethet. Amennyiben ez megtörténik, a Nokia részesedése a Symbianban 19-ről 32 százalékra nőne, a Psion részesedése pedig 31 százalékra emelkedne. A Nokia szerint a Symbian értéke mindegy 300 millió angol font, így a finn cég mintegy 39 milliót fizetne a Motorolának.

A Symbian OS operációs renszerről ismert Symbian konzorcium 1998-ban jött létre. A vállalat tulajdonosai jelenleg a Nokia, az Ericsson, a Panasonic, a Psion, a Samsung, a Siemens és a Sony Ericsson. A Symbian OS jelenleg számos mobiltelefonban található meg és erre épül a Nokia Series 60 szoftverplatform is, amelyre a finn gyártó egyes modelljein kívül többek között Panasonic, Samsung , Sendo és Siemens mobiltlefonokban is megtalálni.

A Motorola a mai napon jelentette be A920 mobiltelefonját, amely a Symbian OS operációs rendszert használja. A 3G készülék kézírásfelismeréssel működtethető. A telefon 16 bites színes kijelzővel, beépített kamerával és 8 Mbyte memóriával rendelkezik. A 148x60x24 milliméter méretű és 212 gramm tömegű A920 számos előre telepített multimédiás alkalmazást tartalmaz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról