Szerző: castor

2003. július 23. 17:04

Csak PlayStation 2-re jelenik meg a Prince of Persia legújabb része

A Ubi Soft Entertainment kiadó bejelentette, hogy a Prince of Persia: The Sands of Time és a Beyond Good & Evil című játékai csak PlayStation 2 konzolra fognak megjelenni. Az előbbi program megjelenését nemrég még minden egyes konzolra és PC-re is tervezték, és az utóbbi is több platformon látott volna napvilágot.

A Ubi Soft Entertainment kiadó bejelentette, hogy a Prince of Persia: The Sands of Time és a Beyond Good & Evil című játékai csak PlayStation 2 konzolra fognak megjelenni. Az előbbi program megjelenését nemrég még minden egyes konzolra és PC-re is tervezték, és az utóbbi is több platformon látott volna napvilágot.

A The Sands of Time fejlesztését jelenleg az a Jordan Mechner irányítja, aki egyedül készítette el a sorozat első és második részét. Mechner a Prince of Persia játékokon kívül olyan alkotásokat tudhat a háta mögött, mint a Karateka, vagy például a The Last Express. A programot a Ubi Soft Montreal fejlesztőcsapat készíti, akiknek a csodálatos Splinter Cellt is köszönhetjük.


Prince of Persia: The Sands of Time

A készülő rész helyszíne ezúttal is az egzotikus és egyben misztikus Perzsa Birodalom lesz, ahol a Maharadzsa palotájában egy áruló mágikus tőre segítségével kiszabadítja az Idő Homokját az őt őrző díszes homokórából, melynek hatására a felborul a világ egyensúlya. Hősünkre vár a feladat, hogy elbűvölő társa segítségével megoldja ezt a veszélyes helyzetet.

A Beyond Good & Evil című játék felett Michel Ancel bábáskodik, aki annak idején életre keltette a csodálatos Rayman sorozatot. A program főhőse Jade lesz, a bájos és merész újságíró, aki véletlenül leleplez egy összeesküvést. Emiatt természetesen rengeteg kalandba keveredünk, melyeket csak ügyességünk és leleményességünk segítségével élhetünk túl.

David Patton, a Ubi Soft Entertainment kiadó alelnöke elmondta, hogy terveik szerint mindkét játék még az idei év során meg fog jelenni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról