Szerző: roberto

2003. június 17. 07:02

Az SCO Group részvényárfolyama 10%-ot zuhant, miután a cég bejelentette, hogy érvényteleníti az IBM-mel kötött licencszerződést

[SCO Group, Reuters, CNET, LinuxToday] Az SCO Group tegnap, amint

[SCO Group, Reuters, CNET, LinuxToday] Az SCO Group tegnap, amint az már várható volt, bejelentette, hogy érvényteleníti azt az IBM-mel kötött licencszerződést, amelynek alapján a Kék Óriás a Unix System V-re épülő rendszereket, köztük a jelentős részben saját fejlesztésű AIX operációs rendszerét forgalmazhatja. A szerződést egyébként nem maga az SCO Group kötötte, hanem az AT&T még 1985-ben. A ma SCO Group néven ismert, ám korábban Caldera International névre hallgató vállalat csak néhány éve jutott hozzá a System V rendszerrel kapcsolatos szellemi tulajdon érvényesítésének jogához.

Bár a cég tegnap egy igen harcias közleményben tudatta a fejleményeket a világgal, a várakozásokkal ellentétben nem kérvényezett előzetes bírósági határozatot az IBM AIX rendszerek szállításának felfüggesztésére, helyette inkább az eredeti vádakat egészítette ki, és végleges határozatot kért a bíróságtól, amely szerint az IBM-nek fel kellene majd függeszteni minden AIX-szal kapcsolatos tevékenységét, és törölnie kellene az összes AIX-másolatot. Szakértők szerint az előzetes határozat kérvényezésének elmaradása arra utalhat, hogy nincsenek erős ütőkártyái az SCO-nak, ezért próbálkozik a hosszadalmas, akár évekig is nyújtható állandó határozattal.

Az IBM az üggyel kapcsolatban kiadott rövid sajtóközleménye szerint az SCO csupán félelmet és bizonytalanságot próbál kelteni az IBM vásárlói közt, illetve a nyílt forráskódú programokat használók közt, ezért a vállalat tömegtájékoztatási igazgatója, Think Guarino leszögezte, hogy az IBM Unix-licence visszavonhatatlan, folyamatosan érvényben van, és a cég megfizeti a licencdíjat. Az IBM folytatja a szállítását, támogatását és fejlesztését az AIX operációs rendszernek, amely "az IBM többéves innovációját, százmillió dolláros befektetéseit és számos szabadalmát jelképezi; az IBM a termékei és a vásárlói oldalán áll".

Jogi szakértők szerint az IBM közleményében a szabadalmakra való utalás azt jelzi, hogy az SCO Groupnak, amely egyébként az IBM elleni ügyben eddig kerülte a szerzői jogi és szabadalmi kérdéseket, és "csupán" szakmai titkok kiszivárogtatásával vádolta a Kék Óriást, most fel kell készülnie egy esetleges ellentámadásra, egy újabb perre, amelyben az IBM szabadalombitorlással fogja vádolni a céget. Úgy tűnik, hogy a befektetők SCO Groupba vetett bizalma is megrendült, mivel egyre valószínűtlenebb, hogy a két cég közötti vitából az SCO egyértelmű győztesként kerül ki, az SCO elmúlt hónapokban felhajtott részvényárfolyama a tegnapi nap során tíz százalékot zuhant a Nasdaqon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról