Szerző: roberto

2003. június 4. 19:53

Hálózatépítés oktatására alkalmas labort adott át Pécsett az Axelero és a Cisco Systems

[Netaktív, HWSW] Az Axelero Internet és a Cisco

[Netaktív, HWSW] Az Axelero Internet és a Cisco Systems Magyarország a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában ma hivatalosan is átadta a Cisco Hálózati Akadémia (CNA, Cisco Networking Academy) keretén belül közösen létrehozott hálózati labort. A Magyarországon 1998-ban elindított Hálózati Akadémia Programot az Axelero eddig öt intézményben, összesen 17 millió forinttal támogatta, ebből a pécsi középiskola ötmillió forinttal részesült, ez az összeg tette lehetővé a képzéshez szükséges hálózati alaplabor -- öt forgalomirányító, két kapcsoló, a kábelcsatornák és az alapkábelezés -- kiépítését.

A CNA Program újabb helyszínének kiválasztásakor az iskola profilját, felkészültségét, valamint a helyi képzési és munkaerőpiaci igényeket vették figyelembe. A következő tanévtől kezdve évente 10-20 hálózati szakember fog végezni a középiskolában a képzés keretében. A magyarországi Hálózati Akadémia Programban jelenleg 58 intézmény 160 oktatója vesz részt, akik körülbelül 1700 diáknak adják tovább tudásukat. Hazánkban eddig körülbelül 160 tanuló végezte el a magyar nyelvû képzést, és júliusban újabb 200 hálózati szakember kerül ki az akadémiákról.

Az öt éve indított nonprofit CNA Program lényege, hogy csökkentse a hálózati szektorban jelentkező szakemberhiányt. A nemzetközi példákból kiindulva a problémára megoldást jelenthet a vállalati szektor bevonása, így cégek a közoktatási intézményekkel szorosan együttműködve olyan oktatási struktúrát alakíthatnak ki, amilyenre éppen piaci igény mutatkozik. A Program 2001-ben bekerült az Országos Képzési Jegyzékbe (OKJ), így a végzett diákok az "informatikai hálózati rendszertelepítő" képesítést megszerezve azonnal használható bizonyítványt kapnak kézhez. A CNA Program e-tanulási keretrendszerében egyébként a diákok nemcsak a Cisco, hanem az Adobe, a HP, a Panduit és a Sun Microsystems oktatási anyagait is elsajátíthatják.

A Cisco tanagyag oktatása háromszintű rendszerben folyik. Az első szint egy nemzetközileg elfogadott, szabványnak tekinthető CCNA (Cisco Certified Networking Associate) minősítést ad, ennek az alapját az a folyamatosan bővített, magyar nyelvű tananyag biztosítja, amelyből egy online demó is elérhető a cisco.netacad.net címen. A második szint a CCNP (Cisco Certified Networking Professional) fokozat, amelynek hazai oktatása hamarosan megkezdődik a Budapesti Műszaki Főiskolán. Végül a CCIE (Cisco Certified Internetworking Expert) a harmadik fokozat, amely az informatikai hálózatok terén jelenleg megszerezhető legmagasabb szintű oklevél az iparágban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról