Szerző: roberto

2003. május 30. 09:44

A Novell komoly érvekkel szállt be az SCO-IBM vitába

A Linux felé nyitó Novell is beszállt az SCO

A Linux felé nyitó Novell is beszállt az SCO Group által felfújt, a UNIX technológiák Linuxba való átszivárgásáról folyó nyilvános vitába, amely az SCO Group által márciusban benyújtott keresettel kezdődött. A SCO szerint az IBM lehetővé tette linuxos, ám korábban UNIX rendszereket fejlesztő munkatársai számára, hogy felhasználják UNIX-os tapasztalataikat Linux környezetben is, és így vált lehetségessé a Linux, mint vállalati rendszer elterjedése. Az eddigi fejleményekről korábbi híreinkben számoltunk be.

Szerdán a Novell nyílt levélben kérdőjelezte meg az SCO Group állításait. Amint az ismert, a szóban forgó UNIX technológiák 1995-ig a Novell tulajdonában voltak, míg végül a ma SCO Group néven ismert vállalathoz kerültek. A Novell azonban 1995-ben nem adta tovább a szerzői jogokat, amit minden bizonnyal az SCO Groupnál is felismertek, ugyanis a Novell állítása szerint az elmúlt hónapokban az SCO többször is megkereste a vállalatot a szerzői jogok ügyében. Az SCO Group ugyanakkor azt állítja, hogy a teljes UNIX-hoz kapcsolódó szellemitulajdon-csomagot vásároltak, amely a szerzői jogokat és szabadalmakat is tartalmazott.

A Novell egyébként egy pert is kilátásba helyezett az SCO Group ellen, mert úgy látják, hogy az SCO megzavarja a Linux körül formálódó üzleti kapcsolatokat, amely munkahelyek megszűnéséhez, továbbá késleltetett projektekhez vezethet. A Novell áprilisban jelentette be, hogy hálózati operációs rendszerének következő főverziójában, a NetWare 7-ben olyan szolgáltatások lesznek, amelyek mind a NetWare kernel, mind a Linux kernel fölött képesek működni. A Novell más projektjeiben is a nyílt forráskódú megoldásokat választott, így cégnek erős érdeke fűződik a Linux jó hírének, és nem utolsó sorban szabadon hozzáférhető forráskódjának megtartásához.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról