Szerző: Bodnár Ádám

2003. május 9. 09:58

Jelentős forgalomcsökkenést és veszteséget vár idén a Gateway

A Gateway egy elemzők és befektetők részére rendezett konferencián bejelentette, hogy az idei évben is veszteségre számít. A cég arra számít, hogy forgalma 16 százalékkal 3,5 milliárd dollárra esik vissza, a veszteség pedig részvényenként 93 centet tesz ki.

A Gateway egy elemzők és befektetők részére rendezett konferencián bejelentette, hogy az idei évben is veszteségre számít. A cég arra számít, hogy forgalma 16 százalékkal 3,5 milliárd dollárra esik vissza, a veszteség pedig részvényenként 93 centet tesz ki.

A tavalyi pénzügyi évben a Gateway 4,2 milliárd dolláros forgalom mellett 309 millió dollár -- részvényenként 95 cent -- veszteséget ért el. A cég az idei első negyedévben 200 millió dolláros, azaz részvényenként 62 centes veszteségről volt kénytelen beszámolni, miközben a bevétele 844 millió dollárt tett ki.

A tegnapi volt az első alkalom, hogy a gondokkal küszködő PC-gyártó részletes előrejelzést tett közzé az idei telesítményével kapcsolatban. A vállalat három éven belül a harmadik jelentős átszervezést hajtja végre, amelynek keretén belül kivonult az alsó árkategóriás PC-k piacáról és egyre inkább a szórakoztatóelektronikai eszközökre koncentrál.

A Gateway bejelentette, hogy az idei év során mintegy 15 szórakoztatóelektronikai terméket is piacra dob a saját márkaneve alatt. Roderick M. Sherwood pénzügyi vezérigazgató elmondta, hogy a tavalyyi pénzügyi évben a Gateway bevételének 87 százaléka a PC-értékesítésből származott, azonban 2005-re ezt 60 százalékra szeretnék csökkenteni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról