Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2003. május 8. 08:05

Lehangoló fővárosi weboldalak

A helyi demokrácia és a fővárosi kerületi portálok voltak fókuszban azon a rendezvényen, melyet tegnap délután tartottak a Magyar Újságírók Szövetségének on-line szakosztálya és az eDemokrácia Műhely közös szervezésében. A beszélgetés során szót ejtettek az e-ügyintézés realitásairól és megszólaltak az önkormányzatok képviselői is.

[HWSW] A helyi demokrácia és a fővárosi kerületi portálok voltak fókuszban azon a rendezvényen, melyet tegnap délután tartottak a Magyar Újságírók Szövetségének on-line szakosztálya és az eDemokrácia Műhely közös szervezésében. A beszélgetés során szót ejtettek az e-ügyintézés realitásairól és megszólaltak az önkormányzatok képviselői is.

Talán meglepő, de azoknál az önkormányzatoknál, ahová e-mailben is lehet fordulni, az elektronikus leveleket kinyomtatják és ugyanúgy kezelik, mint a faxokat és a papíron érkező beadványokat. Mint Révész Gábor, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) képviselője elmondta: az ügyiratkezelés szabályai nem változtak, csak a technológia fejlődött, s az elektronikus archiválás eszközrendszere nem felel meg a jelenleg hatályos közigazgatási törvényeknek. A határozatokat pedig addig nem is lehet elektronikus úton -- azaz például e-mailben -- megküldeni, amíg nincs megbízható megoldás például az e-levelek tértivevényes kézbesítésére, vagy arra, hogy a határozatokban szereplő bizalmas adatok kellő védettséget élvezzenek -- derült ki a minisztérium képviselőjének hozzászólásából.

Az eDemokrácia Műhely Egyesület az estére készülve felmérte a fővárosi kerületek honlapjait is. A nem reprezentatív felmérés érdekes -- és sokszor lehangoló -- eredményt hozott. A főváros 23 kerülete közül kettőnek (az V. és XII. kerületinek) még a mai napig sincs hivatalos honlapja. A többi kerület már valamilyen szinten képviselteti magát az interneten, de megtalálásuk nehézkes -- nem egységes ugyanis a domainhasználat. A legkülönbözőbb -- néha követhetetlen logikával kitalált -- neveket kellene ismernie annak, aki szűkebb pátriája weboldalának címét közvetlenül akarja begépelni a böngészőjébe. Egyszerűbb (www.ujpest.hu, www.zuglo.hu) és csavarosabb (www.bp22.hu, www.masodikkerulet.hu, www.bp-xi) megoldásokkal egyaránt lehet találkozni a kerületi lapok böngészésénél.

A felmérés szerint 12 kerületi weboldalon van lehetőség arra, hogy a polgár e-levelet küldjön a kerület első emberének, ám például a polgármesterek fotója már 13 weboldalon is megtalálható. A képviselőtestületi ülések jegyzőkönyve és a kerület költségvetése mindössze 2-2 honlapon volt megtalálható -- vagy nézhetjük onnan is, hogy a 23-ból 21 kerület vezetése nem tartotta fontosnak tájékoztatni internetező lakosait ezekről az egyébként nyilvános adatokról. Friss híreket a kerületi oldalak felén lehet találni, bár mint a jelenlévők megjegyezték: ezeknek a minősége és mennyisége igen eltérő.

A főváros kerületei közül mindössze három tartotta fontosnak, hogy a kerületről idegen nyelven is tájékozódni lehessen, turistáknak szóló információkat pedig -- magyarul -- öt helyen közöltek. Az ügyfélfogadás rendje egy kerületi honlapon nem szerepelt, a többin igen -- ám ügyleírást (milyen ügyben hova, kihez kell fordulni, milyen iratok szükségesek stb.) hat önkormányzat nem közölt. Letölthető nyomtatványok ugyan több kerületi oldalon is szerepeltek, ám volt, ahol csak egyetlen osztály egyféle ügy intézéséhez való kinyomtatható dokumentuma szerepelt.

A tulajdonképpen szomorú végeredmény egyik oka az lehet, hogy az önkormányzatokra nem nehezedik alulról jövő nyomás. Ha valaki az interneten szeretne választ kapni egy kérdésére a helyi közigazgatás honlapjáról, ám nem találja, csalódottan továbbmegy, és nem reklamál. Érdekesség, hogy a helyi nyilvánosság lehetőségét biztosító fórum is csak öt kerület lapján volt, ám szinte valamennyi résztvevő ismert olyan nem hivatalos oldalakat, ahol már bejáratott, népszerű helyi fórum működik.

Az összesítést ismertető László L. János rámutatott, hogy bizony néhány önkormányzat közpénzből fenntartott weboldalánál néha informatívabbak a fizetség nélkül, gyakran csak lelkesedésből szerkesztett lap.hu csoport kerületi tematikájú oldalai (regio.lap.hu). Felvetődött, hogy ezeket az oldalakat valamilyen módon a kerület hivatalos lapjának részévé tegyék -- akár csak egy hivatkozással is.

Szóba került az IHM pályázati kiírása is, melynek révén közel nyolcszáz hazai település információi kerülhetnek a világhálóra. Mint Révész Gábor elmondta: nem csak a honlap technikai megszerkesztését, hanem bizonyos tartalmi követelményeket és a weboldal frissítését is számon kérik a pályázat nyerteseitől. Az IHM pályázatán egyébként négy fővárosi kerület (a VII., VIII., XII., XVI.) is támogatást nyert.

Kritika érte ugyanakkor magának az IHM-nek a weboldalát is. Mint kiderült: az internetezők hiányolják a miniszter e-mailcímét, pedig több más minisztérium vezetőjének sőt a miniszterelnöknek is van nyilvános e-mailcíme, s az is kiderült, hogy az IHM honlapján nem szerepel a minisztérium városi telefonszáma sem. E sorok írójának személyes -- és nem egyszeri -- tapasztalata szerint pedig az egyetlen címként szereplő info@ihm.hu-ra küldött levelekre sem válasz nem érkezik, sem a levélben említett problémát nem orvosolják, mi több -- utóbb az elküldött levelekről senki nem is tud semmit. Mint a beszélgetés egyik résztvevője megjegyezte, a szaktárcához nem méltó az internetes megjelenése.

Az elektronikus ügyintézés is szóba került a beszélgetés során, ám a résztvevők egyike sem volt bizakodó: egy okmányirodát kiváltani képes önkormányzati weboldal megjelenésére még sokat kell várni. Nem csak a leendő felhasználók elektronikus aláírása hiányzik a legtöbb esetben, de a fogadó oldal -- azaz az önkormányzat -- sincs felkészülve arra, hogy az elektronikus formában érező űrlapokat kezelje. Külön nehézség, hogy a közigazgatásra vonatkozó törvények bár nem tiltják, de nem is segítik az e-ügyintézést.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról