Szerző: Bodnár Ádám

2003. április 3. 09:57

18 százalékos forgalomnövekedésre és 35 százalékos profitemelkedésre számít a Dell Computer

Kevin B. Rollins
Kevin B. Rollins
A Dell Computer szerda délutáni, tőzsdezárás utáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jelenleg is tartó negyedévben a pénzügyi mutatók, illetve az eladott PC-k mennyisége is a korábban kiadott előrejelzéseknek megfelelően alakul. A Dell negyedéve április végén zárul.

A PC-gyártó közölte, hogy a negyedévben a február 13-án közzétett előrejelzéshez tartja magát. Akkor a vállalat bejelentette, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 25 százalékkal növekedik a leszállított konfigurációk száma, a forgalom pedig 18 százalékkal 9,5 milliárd dollárra emelkedik. A cég részvényenkénti 23 centes profitra számít, ami 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

"Minden régióban és minden ügyfélkörben kétszámjegyű százalékos növekedést látunk" -- mondta Kevin Rollins elnök. A First Call/Thomson Financial által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a Dell tartja magát korábbi előrejelzéshez. Rollins szerint a jelenlegi gazdasági körülmények között egyre több vállalat választja az ipari szabványú (értsd: Intel-alapú), Windows vagy Linux operációs rendszert futtató szervereket, amelyek piacán a Dell alacsony árainak köszönhetően rendkívül erős.

A számítógépgyártó szintén tegnap jelentette be, hogy Linux operációs rendszert és Oracle 9i adatbáziskezelőt futtató fürtözött PowerEdge rendszerek szállítását kezdi meg az Egyesült Államokban is. Korábban a cég Ázsiában és Európában már jelen volt ezen termékekkel. A vállalat ezen felül közölte, hogy gyártósorairól lekerült az első Dell EMC CX200 tárolórendszer.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról