Szerző: Bodnár Ádám

2003. március 27. 13:39

A legnagyobb kínai mobilszolgáltató nem támogatja a kínai fejlesztésű 3G technológiát

A világ legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója, a China Mobile bejelentette, hogy nem kívánja alkalmazni a kínai fejlesztésű TD-SCDMA harmadik generációs szabványt. Szakértők szerint a vállalat a széles körben elterjedt WCDMA technológiára építi majd 3G hálózatát.

A világ legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója, a China Mobile bejelentette, hogy nem kívánja alkalmazni a kínai fejlesztésű TD-SCDMA harmadik generációs szabványt. Szakértők szerint a vállalat a széles körben elterjedt WCDMA technológiára építi majd 3G hálózatát.

A Siemens és a kínai Datang Telecom már évek óta fejleszti a TD-SCDMA (time-division synchronous code-division multiple-access) szabványt, amelynek bevezetését a kínai kormányzat is támogatja. Tang Ru'an, a Datang operatív igazgatója szerint azonban a szabvány véglegesítése egészen 2004 végéig várathat magára. Tang szerint logikus lépés lenne a Chine Mobile részéről, ha a WCDMA technológiát alkalmazná.

Kínai források szerint azonban nem elképzelhetetlne, hogy a TD-SCDMA szabványt támogató kínai kormány kötelezni fogja a China Mobile-t a technológia alkalmazására. A mobilszolgáltató egyébként a múlt hónapban két kínai nagyvárosban is megkezdte a TD-SCDMA szabványú hálózat tesztüzemét. Tang szerint azonban ez még nem jelent elkötelezettséget.

A TD-SCDMA szabvány támogatói szerint a technológia sokkal hatékonyabban használja ki a rendelkezésre álló sávszélességet, mint a riválisok, ezért sokkal inkább megfelel a zsúfolt kínai városok igényeinek. Ráadásul szakértők szerint a TD-SCDMA telepítése legalább 20 százalékkal olcsóbb, és nagyobb sávszélességet biztosít, mint a WCDMA.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról