Szerző: Bodnár Ádám

2003. március 25. 12:45

A Huawei beismerte, hogy a routereiben alkalmazott szoftver egy része a Ciscótól származik

A kínai Huawei Technologies beismerte, hogy a routereiben használt szoftver egy része a Cisco Systemstől származik, azonban a vállalat közölte, hogy a programrészletet eltávolítja a készülékekből.

A kínai Huawei Technologies beismerte, hogy a routereiben használt szoftver egy része a Cisco Systemstől származik, azonban a vállalat közölte, hogy a programrészletet eltávolítja a készülékekből.

A marshalli (TX, USA) kerületi bíróságra hétfőn eljuttatott dokumentumokban a Huawei először ismerte el, hogy lemásolta a Cisco szoftverét. A vállalat szerint azonban a kérdéses kódrészlet mindössze kevesebb mint 2 százalékát teszi ki annak az 1,5 millió soros programnak, amelyeket a Quidway routerekben alkalmaznak. A cég közölte, hogy a program új változata már nem tartalmazza a Ciscótól származó kódot.

A kínai vállalat jogásza, Bob Haslam elmondta, hogy a kérdéses szoftverrészlet 1999-ben egy kínai férfi révén került a Huaweihez. A jogász szerint a Huawei alkalmazottak, akik a Cisco programrészlet birtokába jutottak, végig tisztában voltak vele, hogy az az amerikai vállalattól származik, azt azonban nem tudták, hogy szerzői jog által védett anyagról van szó.

Amint az ismert, a Cisco Systems január végén indított pert a Huawei ellen. A hálózati berendezéseket gyártó egyesült államokbeli vállalat vádiratában azt állítja, hogy a Huawei jogsértő módon használta fel a Cisco szellemi tulajdonát és megsértette számos szabadalmát. A Cisco -- az okozott károk megtérítése mellett -- a kifogásolt Huawei Quidway routerek és switchek felhasználásának és forgalmazásának betiltását is el kívánja érni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról