Szerző: Barna József

2003. március 7. 11:09

Ismét veszteségről számolt be a National

Brian L. Halla
Brian L. Halla
[SBN, HWSW] A National Semiconductor tegnap hozta nyilvánosságra harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit. A Santa Clara-i vállalat elsősorban a jelentősebb összegű egyszeri költségek miatt három negyedév után ismét veszteséget könyvelt el.

A National a harmadik pénzügyi negyedévben 404,3 millió dolláros árbevételt ért el, amely 4 százalékkal alacsonyabb, mint az előző negyedévben, de 9 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában elért eredmény. A vállalat nettó vesztesége 36,4 millió dollárra, részvényenként 20 centre rúgott, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 37,8 millió dolláros, részvényenként 21 centes veszteségével.

A veszteség részét képezte egy 13,8 millió dolláros, a technológiai licencek leírásával kapcsolatos tétel, valamint egy 17 millió dolláros átszervezési költség. E tételeket nem számolva a National vesztesége 5,6 millió dollár, részvényenként 3 cent volt. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők részvényenként 3 centes veszteséget jeleztek előre.

Brian Halla elnök-vezérigazgató az eredmények bejelentésekor elmondta, hogy a harmadik negyedévben növekedett a megrendelések száma, és elsősorban az analóg áramkörök iránt komoly kereslet mutatkozik. A cég a jelenlegi, május 25-én véget érő negyedik pénzügyi negyedévre így 4-7 százalékos forgalomnövekedéssel számol, ami azt jelenti, hogy az árbevétel az előrejelzés szerint 420-432 millió dollár körül alakul majd.

A vállalat a múlt hónapban jelentette be, hogy a költségek csökkentése érdekében jelentős stratégiai átalakításokat hajt végre és elbocsátja alkalmazottainak 5 százalékát. E lépések részeként értékesíteni kívánja az x86-os architektúrára épülő Geode processzorokat fejlesztő Information Appliance, valamint Cellular Baseband üzletágát. A vállalat jelenleg tanácsadó cégek segítségével keres vevőt a részlegekre.

Noha a félvezetőgyártó vállalatok papírjai általánosságban veszítettek értékükből tegnap, a National részvényárfolyama 2,66 százalékkal 16,60 dollárra emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról