Szerző: Vörös Péter

2003. február 26. 11:16

Veszélyben az EDS idei nyereség-célkitűzése

Az Electronic Data Systems (EDS) kedden bejelentette, hogy felmerült annak a veszélye, hogy a cég nem fogja elérni a kitűzött 2003-as nyereséget. A vállalat február elején még arra számított, hogy az idei nyereség részvényenként 1,80-2,00 dollár körül lesz, pontosabb becsléssel ezúttal nem szolgált a cég.

Az Electronic Data Systems (EDS) kedden bejelentette, hogy felmerült annak a veszélye, hogy a cég nem fogja elérni a kitűzött 2003-as nyereséget. A vállalat február elején még arra számított, hogy az idei nyereség részvényenként 1,80-2,00 dollár körül lesz, pontosabb becsléssel ezúttal nem szolgált a cég.

Az IBM után a világ második legnagyobb IT-szolgáltató cégének számító vállalat azzal magyarázza a bejelentést, hogy nőtt a problémás szerződések és a gondokkal küszködő ügyfelek száma. "Több a kockázat, mint a lehetőség" -- mondta Bob Swan, az EDS pénzügyi vezérigazgatója elemzőknek egy dallasi konferencián azzal kapcsolatban, hogy a cég várhatóan nem fogja elérni a korábban kitűzött eredményeket.

A hír ugyanazon a napon érkezett, amikor a francia Alstom cég közölte, hogy eredmény nélkül zárultak a két cég tárgyalásai egy jelentős outsourcing megállapodásról.

A többi IT-szolgáltató céghez hasonlóan az EDS-t is rendkívül kedvezőtlenül érinti a vállalati technológiai kiadások jelentős lelassulása.

Bár a szolgáltató cégekre a piacok sokáig úgy tekintettek, mint amelyek mentesek a gazdaság hanyatlásának hatásaitól, az EDS tavaly megdöbbentette a Wall Streetet, amikor szeptemberben bejelentette, hogy harmadik negyedéves nyeresége 80 százalékkal a várakozások alatt fog maradni. A vállalat akkor azt is közölte, hogy az eredetileg vártnál jóval kedvezőtlenebbül alakul a cash-flow is.

A pénzügyi vezérigazgatónak januárban kinevezett Swan elmondta, hogy a vállalat továbbra is fizet osztalékot és kifejezte azt a reményét is, hogy az idén csökkennek a cég problémás (például a WorldCom és United Airlines) szerződésekből származó veszteségei. Ezek a szerződések a 2002-es nyereségre részvényenként 84 centes negatív hatással voltak. Swan elmondta, hogy a cél az, hogy ebből legalább részvényenként 64 centet vissza kell szerezni az idén.

Azonban ezeket az összegeket részben ellensúlyozni fogják a nyugdíjalapokkal és az egészségügyi ellátással kapcsolatos veszteségek, valamint a lassúbb technológiai kiadások, az erősödő árverseny és a valutaárfolyamok ingadozásai.

A pénzügyi vezető azt is elmondta, hogy a Moody's Investors Service adósságbesorolásokkal foglalkozó ügynökség nemrég leszállította a cég besorolását, ez pedig ronthatja az EDS esélyeit a rövid lejáratú kereskedelmi hitelpiacokon. A Moody's három hónapon belül másodszor szállította le az EDS besorolását, mivel felmerült annak az esélye, hogy a cég cash-flow-ja tovább romlik, mivel alacsonyabb a kereslet a vállalat szolgáltatásai iránt és a kulcsfontosságú ügyfelek továbbra is visszafogják kiadásaikat.

Az EDS részvényárfolyama tegnap 0,67 dollárral (4,08 százalékkal) 15,75 dollárra esett vissza. Az elmúlt egy évben a részvényárfolyam 10,09-65,91 dollár között volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról