Szerző: roberto

2003. január 23. 09:55

LinuxWorld: az IBM és a HP a linuxos bevételeikről

[CNET] A New York-i LinuxWorld konferencián és

[CNET] A New York-i LinuxWorld konferencián és kiállításon a HP és az IBM is beszámolt a Linuxszal kapcsolatos pénzügyeikről. A konferencia nyitónapján, kedden a HP képviselői úgy nyilatkoztak, hogy a vállalatnak 2 milliárd dolláros Linuxszal kapcsolatos bevétele volt az elmúlt évben. A kiállítás nyitónapján, szerdán az IBM 1,5 milliárd dolláros Linuxszal kapcsolatos bevételről számolt be.

Az IBM szóvivője, Willow Christie azt is elmondta, hogy 2002-ben a cég Linuxos törekvései profitot is termeltek, ellentétben az azt megelőző, 2001-es évvel, amikor a cégnek nem sikerült az üzletágon belül visszaszereznie az akkor Linuxba fektetett egymilliárd dollárt.

Mindkét cég elsősorban szerver operációs rendszerként tekint a Linuxra. A Microsoft a LinuxWorld expót megelőző múlt heti nyilatkozataiban ismét elmondta, hogy a Linux és a UNIX rendszerek hasonlósága miatt a Linux elsősorban nem a Windows pozícióit fenyegeti, hanem a kereskedelmi UNIX rendszerekét. Elemzők szerint azonban az IBM/Linux és a Microsoft/Windows közötti háború még csak most kezdődik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról