Szerző: Bodnár Ádám

2002. október 18. 13:02

Bostonba költözik a Macworld Expo -- az Apple nélkül?

Az IDG World Expo csütörtökön bejelentette, hogy 2004-től ismét Bostonban (MA, USA) tartaná a Macworld Expo rendezvényt. Az Apple ezután közölte, hogy amennyiben ez megtörténik, nem vesz részt a kiállításon.

Az IDG World Expo csütörtökön bejelentette, hogy 2004-től ismét Bostonban (MA, USA) tartaná a Macworld Expo rendezvényt. Az Apple ezután közölte, hogy amennyiben ez megtörténik, nem vesz részt a kiállításon.

Már korábban is felreppentek pletykák arról, hogy a Macworld Expo visszatérne Bostonba, ahonnan eredetileg indult, tegnap pedig a szervezők hivatalosan is bejelentették, hogy New York helyett immár az észak-keleti város ad otthont a rendezvénynek. Az Apple ezután kiadott közleménye szerint amennyiben ez megtörténne, a cég nem vesz részt a kiállításon.

"Az IDG bejelentette, hogy 2004 júliusától kezdve New York helyett Bostonban tartja a Macworld Expót" -- áll az Apple közleményében. "Az Apple nem ért egyet ezzel a döntéssel és nem vesz részt a bostoni Macworldön. Mivel az IDG tovább nem fektet be New Yorkban, felül kell vizsgálnunk azt is, hogy a 2003-as New York-i Macworldön részt vegyünk-e." A cég közleménye szerint a januári San Francisco-i rendezvényen mindenképp ott lesz.

Az IDG-től már nyáron kiszivárogtak olyan inforációk, amelyek szerint a költségek csökkentése miatt a Macworldöt Bostonba vinnék. A kiállítást 12 évig rendezték Bostonban, 1998 óta tartják New Yorkban. Az Apple közleménye kapcsán az IDG World Expo képviselője elmondta, hogy már korábban is tárgyaltak az Apple-lel a kiállítás Bostonba költöztetéséről és a vállalat semmilyen kifogással nem élt.

Az Apple nem kívánta kommentálni a híreket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról