Szerző: Bodnár Ádám

2001. november 26. 18:53

Pénteken véget ért a Nokia Game -- a győztesek díja egy-egy Nokia 5510 mobiltelefon

[Nokia] November 23-án, pénteken véget ért az Európa és Közel-Kelet 28 országban több mint 600 ezer játékossal három hete elindult Nokia Game.

[Nokia] November 23-án, pénteken véget ért az Európa és Közel-Kelet 28 országban több mint 600 ezer játékossal három hete elindult Nokia Game.


Nokia 5510 -- az ország legjobbjának

Az interneten zajló döntőben 25 ezer játékos vett részt. Utolsó feladatukként végre kellett hajtaniuk Geneva feladványát, amely a Hang -- a mobiljátékok szíve-lelke -- továbbítását jelentette a világ összes mobiltelefonjára.

A játék utolsó hetében a résztvevőknek a döntőbe jutásért Geneva hajóján három játékszinten kellett túljutniuk. A hajó alsó fedélzetén kommunikációs képességeiket kellett bizonyítaniuk egy morze teszt megoldásával. A középfedélzeten kapcsolatteremtési képességükről kellett számot adniuk azzal, hogy megmondják, a játékok mely szereplői jönnének ki egymással és alkotnának nagyszerű csapatot. A felső fedélzeten pedig be kellett mutatniuk, hogy a Nokia négy telefonos játéka közül kettőt jól ismernek.

A pénteki nagy döntőben az interneten élőben zajló játék keretében a játékosoknak Tragamin őrök legyőzésével át kellett venni a hatalmat a hajóhíd felett. Miután legyőzték az őröket, a hajót a sziklás török partok mentén biztos kikötőbe kellett vezetniük. A biztos kikötés után a játékosok Geneva végső feladványával álltak szemben, és a Hangot a világ minden mobiltelefonjára el kellett küldeniük. Meg kellett találniuk a megfelelő kristályt az adóvevő működtetéséhez, és az elmúlt három hét eseményeire vonatkozó kérdések sorát kellett megválaszolniuk. A kérdőív kitöltése után a Hang készen állt az átvitelre.

A tavalyi játékhoz hasonlóan a különböző országok résztvevői most is intenzíven együttműködtek, és független weboldalakon, csatornákon, valamint a Nokia Game csevegő oldalain osztották meg egymással információikat és kulcsaikat. Az együttműködés egyik leglátványosabb példája azoknak a térképeknek a közös elkészítése volt, amelyet a Tragamin főhadiszálláshoz vezető alagútrendszerről rajzoltak meg.

"Az idei Nokia Játék ismét sikeres példáját adta az emberek összekapcsolásának. A játékosok részéről megint figyelemreméltó közös erőfeszítést láthattunk, még akkor is, amikor a pontokért egymás ellen játszottak. Úgy tűnik, hogy a Nokia Játék egyfajta barátságos csapatjátékká fejlődik, ahol a boldogító cél nem a nyerés, hanem ehhez a spontán létrejött nemzetközi csapathoz tartozás. Nagy örömünkre szolgál a játék ilyen átalakulása, és hogy ez az átalakulás márkánk lényegét testesíti meg" -- mondta Mika Sarimo, a Nokia Mobile Phones marketingkommunikációs igazgatója.

A döntő során az összes játékos SMS-ben értesült arról, hogy átmeneti problémák adódtak a szerverrel. A hozzávetőlegesen tíz perces kihagyás után a szerver újra működött, és a játékosok tovább játszhattak a döntőben. A győztesek azonosításához a három hetes játék során összegyűjtött összes pontszámot, valamint a döntőben szerzett pontokat is figyelembe vették.

Az idei Nokia Game legjobb játékosainak nyereménye minden országban egy új Nokia 5510-es készülék. A győzteseket az elkövetkező öt napban személyesen megkeresik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról