Szerző: Gálffy Csaba

2018. május 14. 09:30

Elnöki ügy lett a ZTE elleni szigorból

Jön az ügy második felvonása, amerikai-kínai tárgyalások a cég megmentéséről. Nem kicsi a tét.

Messze lehet még a ZTE-dráma vége - a hatalmas kínai gyártó sorsáról az amerikai és a kínai kormány a legmagasabb szinten egyeztet. A tét nem kicsi, a több, mint 70 ezer főt foglalkoztató ZTE a telekommunikációs piac egyik legfontosabb szereplője, amelynek kiesése akár hazai, magyarországi szolgáltatókat is nagyon érzékenyen érinthet.

A ZTE-ügyről múlt héten itt írtunk. Röviden: az amerikai kormány szerint a ZTE, a világ egyik legnagyobb mobilhálózati beszállítója megszegte az Észak-Korea és Irán elleni nemzetközi szankciókat és tiltott eszközöket értékesített ezekben az országokban. A cég pénzbüntetést kapott és bizonyos önkorlátozást vállalt, ezt azonban nem tartotta be, így második körben az amerikai hatóságok feketelistára tették a céget, ezzel megtiltották minden amerikai cégnek, hogy üzletet kössön a ZTE-vel. Ez komoly csapás a kínai vállalat számára, a gyártott eszközök kritikus komponensei vagy például a telefonokon futó Android jelentős része is a korlátozások alá esik. A cég múlt héten bejelentette, hogy "fő tevékenységét" megszünteti, arra azonban van készpénze, hogy beszállítóit kifizesse, csődbe nem megy.

drump_zte

Az amerikai elnök, Donald Trump saját Twitter-csatornáján adta hírül, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel személyesen dolgozik azon, hogy a ZTE gyorsan visszatérhessen a piacra. "A kínai Hszi elnök és én együtt dolgozunk azon, hogy a hatalmas kínai telefoncég, a ZTE visszatérhessen a piacra, gyorsan. Túl sok állás veszett el Kínában. A Kereskedelmi Minisztérium utasítást kapott, hogy intézze el!" - írja Trump.

Az elnöki üzenetet a Fehér Ház sajtóosztálya igyekezett magyarázni, eszerint "a kormány kapcsolatba lépett Kínával az ügyben". Azt azonban már tagadja, hogy Trump utasítást adott volna a minisztériumnak, a közlemény szerint "Trump azt várja el, hogy Wilbur Ross kereskedelmi miniszter saját független döntését gyakorolja és tények alapján alkalmazza a megfelelő törvényeket és szabályozásokat a ZTE-re vonatkozó szabályozói tevékenységet".

Valami valamiért?

Ütőkártyák pedig kínai kézben is vannak bőségesen. Az ország korábban a Qualcomm ellen lépett fel szokatlan szigorral, amikor a cég szellemi tulajdonának licencelési struktúráit kezdte el vizsgálni. Akkor a helyi hatóságok úgy találták, hogy a cég gyakorlata versenyellenes, és komoly bírság mellett a licencdíjak rendkívüli csökkentését is kiszabták. Ez akkor a Qualcomm számára komoly csapás volt, a legyártott 3G-s és 4G-s telefonok után kiszabott fix licencdíjból sokat kellett a cégnek engednie.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A kínai hatóságok azonban a Qualcomm-NXP felvásárlás elbírálásánál szorították sarokba a céget. A 44 milliárd dolláros gigafelvásárlásra az Egyesült Államok és az Európai Unió versenyügyi hatóságai is rábólintottak, Kínában azonban egyelőre nem sikerült zöld utat kapnia a cégnek. A helyzetet súlyosbítja, hogy a helyi hatóság fel is függesztette az ügylet elbírálását, ezzel gyakorlatilag elmeszelve azt. A Qualcomm felvásárlási ajánlata ugyanis határidővel rendelkezik, amit a cég ugyan meghosszabbíthat, a végtelenségig nem nyújthatja.

Ezért is fontos hír, hogy a Bloomberg most azt jelenti, hogy (vélhetően a ZTE-ért cserébe) a kínai hatóságok újranyitják a Qualcomm-NXP felvásárlás vizsgálatát. A hírügynökség információi szerint a kínai kereskedelmi minisztérium felsőbb utasítást kapott arra, hogy gyorsítsa fel az engedélyezési folyamatot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról