Szerző: Hlács Ferenc

2017. január 20. 09:30

Az Egyesült Államok felé tart az Android One?

Kicsit izmosabb kiadásban az USA-ban kaphat új lendületre a Google szebb napokat is látott kezdeményezése. Az olcsó, viszont (eredetileg) hardver- és szoftveroldalon is jó minőségű készülékek mára erősen felhígultak, a nyugati nyitás azonban jót tehet a programnak.

Végre terjeszkedni kezdhet az Android One: a Google olcsó, de jól használható okostelefonok létrehozását célzó kezdeményezése a feltörekvő piacok után most az Egyesült Államokba is eljuthat. Sajnos azonban a tengerentúlon kedvező árú androidos telefonokra vadászók öröme jelen körülmények között nem lehet felhőtlen, az Android One ugyanis mára csak árnyéka a Google által eredetileg felvázolt koncepciónak.

A 2014-ben bejelentett program lényege, hogy a különböző telefongyártók a Google hardveres útmutatásai alapján tervezik meg belépőkategóriás készülékeiket, amelyeket aztán szoftveroldalon közvetlenül a Google felügyel, hasonlóan a mára kivezetett Nexus készülékekhez. Az elképzelés olcsó és folyamatosan a legfrissebb szoftver futtató okostelefonokat ígért, amelyeknél az alacsony ár sem megy a felhasználói élmény és a biztonság rovására.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Bár az Indiában tartott rajtot komoly várakozás előzte meg, az végül nem lett sikeres, miután a Google első körben csak online tette elérhetővé a készülékeket, az internetes vásárlás azonban még nem volt népszerű a régióban. A vállalatnak a lépéssel a gyenge eladások mellett a fizikai áruházláncokkal is sikerült megrontania a viszonyát. Az Android One azóta sem állt meg a lejtőn, a Google tavaly előtt lazított az eszközökhöz kapcsolódó hardveres kritériumokon, sőt, közben egyre több modellnél a szoftverfrissítéseket is átpasszolta a gyártóknak - mára csak a General Mobile 4G készülék maradt a mezőnyből, amelyet közvetlenül a keresőóriás felügyel.

Az Egyesült Államokba tehát az eredeti elképzelésnek már csak egy erősen felhígított verziója jut el, amely alig vagy egyáltalán nem kínál előnyöket a hagyományos középszintű okostelefonokkal szemben - legalábbis ha a Google a nyugati rajttal nem tervezi ismét visszavenni a gyeplőt az USA-ban piacra kerülő eszközöknél. Erre egyébként az Ars Technica szerint szerencsére nem nulla az esély, a vállalat ugyanis előreláthatólag eggyel közelebb araszol majd a középszint tetejéhez, mint az Indiában árult készülékeknél, ennek megfelelően a fejlődő piacra belőtt, 100 dollár körüli ár is 2-300 dollár közé kúszik majd fel. A lehetséges gyártópartnerek közül egyébként kiemelkedik az LG, a Google korábban már több Nexus modell elkészítése során is dolgozott együtt a vállalattal, illetve a pletykák szerint rövidesen debütáló okosóráit is a koreai céggel közösen dobja piacra.

Amennyiben a nyugati piacra szánt Android One valóban egy kategóriával feljebb kerül majd mint a korábbi modellek, nem lehetetlen, hogy a Google ismét maga adja majd ki rá a frissítéseket - ha pedig az eszközök az Egyesült Államokban jól teljesítenek, a további, esetleges európai terjeszkedés sem zárható ki. Azt egyelőre nem tudni, mikor bukkanhat fel az első amerikai Android One modell.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról