Szerző: Asztalos Olivér

2017. január 17. 09:30

Trükkös évre számít a Kingston

Évek óta állja a sarat a legnagyobb független, különféle memória-alapú termékek gyártója, a Kingston. A vállalat idén tovább növelné eladásait, ebbe viszont beleszólhat a NAND chipek ellátása körül kialakult bizonytalanság.

Idei terveiről, kilátásairól, illetve termékeinek egy részéről beszélt bő egy héttel ezelőtt, a CES alkalmával tartott tájékoztatóján a Kingston. A kaliforniai székhelyű vállalat a korábbi évekhez képest szerényebb mennyiségű újdonságot vonultatott fel, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az épp idén ősszel 30 éves cég ne rukkolna majd elő további termékekkel 2017 során. A Kingstonnak ugyanakkor most nem csak az újdonságok kutatási és fejlesztési munkálatai jelenthetnek fejtörést, az évtizedforduló óta már SSD meghajtóiról is ismert cégnek most a NAND chipek hiányával, illetve az emiatt emelkedő komponens árakkal is szembe kell néznie.

David Leong, a Kingston PR menedzsere a HWSW kérdésére elmondta, hogy a cég első féléves (rosszabb esetben egész éves) produkciója nagyban függ majd a NAND gyártóktól, a Kingston ugyanis a komponenseket különféle partnerektől vásárolja, majd azokból saját szájíze szerint épít termékeket. A szakember kijelentése nem meglepő, hisz ahogy ősszel beszámoltunk róla, a NAND flash chipek ára megindult felfele, a DRAMeXchange memóriatőzsde 6-10 százalékos áremelkedést mutatott ki az MLC NAND chipekre, és 6-7 százalékosat a TLC-kre. Ennek oka, hogy a kereslet-kínálat mérlegének nyelve enyhén átbillent a kereslet oldalára, a gyártók pedig egyelőre nem tervezik bővíteni kapacitásukat.

Leong szavai alapján ez jelenleg enyhe NAND hiányt jelent a számukra, ami különösen annak fényében nem szerencsés, hogy az SSD-k iránti kereslet évek óta folyamatosan nő, tehát idén várhatóan még több meghajtót lehetne értékesíteni. Az eladott darabszámot tekintve ez a tavalyi év első első felében negyedévenként körülbelül 3,2 millió darab értékesített meghajtót jelentett a Kingston számára, amivel egy nagyjából 10 százalék körüli részesedést tudhatott magáénak a vállalat. Nagy kérdés, hogy ez a szám hogyan változik majd 2017 első felében, és amennyiben növekszik, úgy sikerül-e tartani a lépést az olyan házon belüli ellátással rendelkező cégekkel, mint a Samsung, az Intel, a Micron, vagy épp a SanDisk.

Mindent bele olcsó SSD

A kialakult piaci állapotra részben reakció a Kingston A400 SSD, amivel az olcsóbb, belépő és középkategóriás meghajtók piacát célozza a cég, ez válthatja az évek óta a piacon lévő és igen népszerű V300-at. Ennek megfelelően SATA csatolóval, 2,5 hüvelykes meghajtó formájában érkezik az SSD, háromféle kapacitással, 120, 240, illetve 480 gigabájt tárhellyel. Leong elárulta, hogy az A400 specifikációt csak az alapvető adatok (500 MB/s olvasás, 3 év garancia, stb.) szempontjából fixek, az SSD-ben található komponensek relatíve széles palettán mozognak majd, annak megfelelően, hogy épp milyen részegységet sikerül megfelelő áron és mennyiségben beszereznie a Kingstonnak.

A vezérlő oldaláról ez első körben Phison chipet (PS3111) jelent, amit később Marvell válthat, szigorúan DRAM puffer mentes konfiguráció formájában, amivel egy újabb tétel spórolható meg, ahogy azt a korábbi SandForce kontrollerek esetében már láthattuk. A NAND chipek szerepét első körben 15 nanométeres Toshiba TLC-k kapják, ami a 3D NAND-ok terjedésével változni fog, a szerepet később pedig akár a Hynix is megkaphatja.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ennek megfelelően borítékolható, hogy az egyes, eltérő komponenseket tartalmazó meghajtók teljesítménye valamelyes eltérő lesz, ugyanakkor a gyári specifikációkat mindegyik teljesíteni fogja, ettől kezdve pedig nem érheti majd szó a ház elejét. A Kingston A400 első körben Amerikában, Brazíliában, Kínában, illetve Oroszországban kerül piacra, amely listába a második félévtől kerülhet be Európa is.

Eközben a nagyobb teljesítményre vágyó konzumer vásárlókról sem feledkezik meg a Kingston, akiknek a KC1000-et készíti. Alapvető specifikációit tekintve az SSD megfelel a kor követelményeinek, ami az M.2 2280 formátum mellett x4-es PCI Express 3.0 csatolót jelent NVMe 1.2-es interfésszel. Az apró nyomtatott áramkörre valamilyen Phison vezérlő (PS5007-E7?) kerül, Toshiba MLC(?) NAND-okkal párosítva. Mindez szekvenciális műveletek esetében 2700 MB/s-os olvasási, illetve 1600 MB/s-os írási tempót jelenthet majd a második negyedévre datált, 240, 480, illetve 960 gigabájtos kapacitással piacra kerülő SSD-ktől.

A konzumer SSD-k mellett a vállalati megoldásokat sem hanyagolja a Kingston, melynek jegyében két terméket mutatott a cég. A DCP1000 összesen négy M.2 SSD-t drótoz összes egy HHHL PCI Express kártya fedélzetén. A kártya nyolc PCIe sávot vezet ki egy központi switch segítségével, aminek hála a maximális teljesítmény szekvenciális műveletek esetében akár 7 GB/s-ra is rúghat 1,25 millió IOPS mellett. A természetesen NVMe interfészt is támogató megoldás áramkimaradás elleni védelemmel is rendelkezik, miközben a maximális kapacitás a 4 terabájtot is elérheti.

Mindez bár elsőre jól hangzik, ugyanakkor ezt egyszerű RAID 0 mellett éri el a kártya, a felhasználó pedig tetszés szerint variálhat a kiosztások között, az SSD-k akár négy különálló meghajtóként is használhatóak. A DCU1000 gyakorlatilag ennek a 2,5 hüvelykes, U.2 csatolós variánsa, amely támogatja a dual portos konfigurációt, azaz egyszerre két vezérlőre köthető, ami kiszolgálóknál fontos szempont a megfelelő üzembiztonság eléréséhez.

HyperX a játékosoknak

A Kingston és a HyperX név nagyjából 3 éve vált ketté, azóta pedig fokozatosan szakad el egymástól a két, egykor összetartozó márka. A döntés oka a játékos közösség elmúlt években tapasztalt nagy mértékű bővülése volt, amire a cég egy különálló, de már ismert névvel szeretett volna célozni. A "válás" az idei évre már addig jutott, hogy a Kingston és a HyperX egymástól elszeparálva mutatta be aktuális újdonságait, ami az utóbbi márka esetében a célközönségnek megfelelően RGB LED-dekkel szerelt HyperX Predator DDR4 memóriamodulokat, Cloud Revolver S mikrofonos fejhallgatót, Alloy billentyűzetet, illetve Pulsefire egeret is jelentett, amivel ismét egy újabb piacra felé próbál nyitni a cég.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról