Szerző: Hlács Ferenc

2017. január 11. 15:35

Újabb okosóra-gyártót vesz a Fitbit

A Pebble után most az elegáns óráiról ismert Vectort is bekebelezi a Fitbit. A felvásárolt cég termékei továbbra is kaphatók lesznek, a támogatás is megmarad.

Meghozta a Pebble a Fitbit étvágyát: azt követően, hogy a vállalat az indie okosóragyártót tavaly év végén bekebelezte, most újabb okosórás céget vásárol fel, ezúttal a Vector formájában. Érdekesség, hogy az akvirált, romániai gyökerű cég rendkívül fiatal, első termékével kevesebb mint két évvel ezelőtt állt elő.

A korábban a Citizen kötelékében dolgozó vezetőket is felvonultató csapat Vector Luna és Meridian nevű termékeivel lépett be a piacra, amelyekben az okosórás funkciók mellett kiemelt szerepet kapott a divatos megjelenés is, ennek megfelelően a készülékek többféle szín- és szíjkombinációval is napvilágot láttak. A monokróm kijelzővel szerelt, a cég saját platformjára építő termékeket ugyanakkor elsősorban az különböztette meg a konkurenciától, hogy akár harmincnapos üzemidőt is produkálnak - illetve hogy Andorid és iOS mellett Windows Phone rendszerű készülékekkel is használhatók.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Vector közleményben számolt be a felvásárlásról, amellyel a cég szoftveres platformja, illetve a teljes csapat is a Fitbithez vándorol. A vállalat azt ígéri, a tranzakció nem lesz hatással a termékportfólióra, okosórái a későbbiekben is változatlanul működnek majd, megtartva az eddig megismert funkcionalitásukat, noha új képességeket már nem fognak kapni. Emellett az ügyfeltámogató csapat is szolgálatban marad, amely a korábbiakhoz hasonlóan foglalkozik majd a különböző felmerülő garanciális és egyéb problémákkal. A felvásárlás modellje egyébként követi a Pebble esetében követett menetrendet, vagyis a Fitbit nem veszi meg egyben a teljes céget, a tranzakció csak egyes vagyonelemeket, a szoftvert, az ahhoz kapcsolódó jogokat és a csapatot érinti, nem a teljes céget.

A fejlesztőknek korábban lehetőségük volt a cég platformjára saját információstreameket is készíteni, amelyek különböző kontexutális adatokat jelenítettek meg az óra felületén - ez az opció a felvásárlással megszűnik, a cég csak a már létező streameket tartja meg. Továbbra is lehetőség lesz viszont virtuális számlapok készítésére, amelyeket a vállalat a későbbiekben is az eddigiekhez hasonlóan elbírál, majd elérhetővé is tesz az ügyfelek számára. Végül, de nem utolsó sorban a Vector termékei továbbra is megvásárolhatók lesznek.

Szinte minden marad tehát a régiben, kérdés ugyanakkor, hogy meddig. A Fitbit kimondottan a szoftveres platformot és a fejlesztőcsapatot veszi át, hogy a Vector technológiáját a későbbiekben valószínűleg saját eszközeiben használja majd fel, így kérdés, meddig lesz elegendő szabad erőforrása a megvett cég okosóráinak támogatására. Az akvizíció összegét a felek nem árulták el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról