Szerző: Hlács Ferenc

2017. január 11. 09:30

Jön a Wi-Fi a Lufthansa rövid és középtávú járataira

Végre Európán belül is netezhetünk majd repülés közben, a Lufthansa Group gépein. A vállalat tavaszra már több mint száz repülőjén teszi elérhetővé a frissen bejelentett szolgáltatást.

A háztartásokban körülnézve egy-két év alatt is komoly technológiai fejlődésnek lehetünk szemtanúi, egyre több eszköz neve elé ragad "okos" címke a telefontól a kenyérpirítóig - a trendre az LG különösen jó példa, a koreai gyártó ugyanis az idei CES-en bejelentette, minden újonnan megjelenő készülékét Wi-Fi kapcsolattal szereli fel. Noha már a legegyszerűbb háztartási gépek is rohamtempóban okosodnak, a lépést nem minden iparág tudja tartani: az egyik, sok tekintetben kőkorszakban ragadt szegmens az autóiparé, igaz az elmúlt egy-két évben a terület minden jelentős szereplője észbe kapott és pánikszerű fejlesztésekbe kezdett, most pedig hasonló - dicséretes - felzárkózási hullám látszik megindulni a légitársaságok között is.

Ezen az úton indult meg a Lufthansa is: a vállalat eltökélt szándéka, hogy rövidesen a leginnovatívabb légitársaságként tartsák számon. A vállalat Frankfurtban megrendezett Digital Aviation Forum eseményén egy sor érdekes újdonságot felvonultatott, a machine learning megoldásoktól a tekintetkövetésig, sőt az eseményen még egy CES-es VR-vadhajtás is feltűnt.

A cég fő újítását ugyanakkor az utazóközönség valószínűleg minden korábbinál nagyobb örömmel fogadja majd, a Lufthansa Group ugyanis bejelentette, megkezdi a fedélzeti internetszolgáltatás bevezetését rövid és közepes távolságú járatain, így az Európán belüli utakon sem maradnak többé internet nélkül az utasok. Első körben a cégcsoport Lufthansa és Austrian Airlines leány légitársaságainál lesz elérhető a megoldás, a lista tavaszhoz közeledve pedig az Eurowings-szel bővül.

A bejelentéssel meg is indult a szolgáltatás tesztüzeme összesen tíz gépen, azt a tesztelési időszak alatt ráadásul az utazók ingyenesen vehetik igénybe. Az idei év első negyedét követően a tervek szerint a fedélzeti internet élesben is elrajtol, a Lufthansa flottájában először 20, tavaszra pedig 100 géppel, illetve az Austrian ígérete szerint április végéig 31 repülőt szerel fel a szükséges technológiával.

Csak chatig szorított nadrágszíjtól a videostreamelésig

Ahogy azt a légitársaság Frankfurtban tartott eseményén szemléltette, a megoldás lelke egy a repülőgép hátán, védőborítás alatt elhelyezett antenna, amely a gép mozgása közben úgy pozicionálja magát, hogy folyamatosan rálásson a cég által használt, teljes bolygót lefedő három műhold valamelyikére. Az Inmarsat Global Xpress hálózatára támaszkodó, Ka-band széles sávú műholdas technológiával az érintett járatok stabil kapcsolatot ígérnek - az internetkapcsolatot a Deutsche Telekom biztosítja. A Lufthansa a szolgáltatást háromféle konstrukcióban teszi elérhetővé, 3 euróért az utasok a FlyNet Message csomagot érhetik el, amelyen keresztül csak üzenetküldő appok használatára van lehetőség, 7 euróért már böngészést is engedő FlyNet Surf pakk kapható, a 12 eurós Flynet Stream csomag pedig a videóstreaminget is lehetővé teszi. A kért összeget bankkártyával vagy PayPallel is kicsengethetjük.

A vállalat rendezvényén egy Airbus A319-esen demonstrálta a technológiát, az utazóközönség repülés közben először nem túl messziről, egész pontosan a pilótafülkéből érkező videostreamet követhetett telefonjain, később pedig a cég képviselője a földről is bejelentkezett. A tesztjáratokon már igénybe vehető megoldás ugyanakkor túlmutat a hasonló techdemókon, az utasok azon rövidesen bátran netezhetnek majd.

Alkatrészválogató AI és okospoggyász a jövő?

A rendezvényen egyébként gyors bepillantást nyerhettünk a cég repüléssel kapcsolatos jövőképébe is: néhány éven belül a terület mind az utasok, mind pedig a légitársaságok dolgozóinak könnyebbek lehetnek a mindennapjai, ha a cég véglegesíti bemutatott fejlesztéseit. A szóban forgó megoldások sorában felvonult többek között egy gépi látásra építő alkatrészfelismerő rendszer, amely a hangárokban dolgozó technikusok munkáját teheti gördülékenyebbé: a rendszer az előre beállított világítással felszerelt, rögzített kamerája alá helyezett komponenseket gyorsan azonosítja, majd egy katalógusból azok pontos leírását is előkeríti a szakemberek számára. A termék első prototípusa az IBM Watson AI-ra épített, azóta ugyanakkor a cég saját nevelésű neurális hálóra váltott.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Szintén érdekes kezdeményezés a pilóták szemmozgásának tanulmányozása, amit a szintén a Lufthansa szárnyai alatt működő Swiss légitársaságnál már többször bevetettek adatgyűjtési céllal. A koncepció lényege, hogy a pilóták tekintetét egy kamerával követve rögzítik, hogy azok milyen mozgássémák szerint pásztázzák végig a műszerfalat, a megfigyelések alapján pedig igyekeznek a lehető legoptimálisabb műszerböngészési mintát kialakítani. A projekt egyelőre az adatgyűjtés fázisánál tart, elég információ birtokában azonban később a szakértők képzéseket is tarthatnak a pilótáknak - sőt, a kutatás idővel akár a későbbi pilótafülkék UX-ének kialakításában is szerepet kaphat.

Az utasok sem maradtak újdonságok nélkül, a Lufthansa többek között a csomagok feladását is egyszerűbbé tenné. A cég eseményén a Rimowával karöltve fejlesztett bőröndjét is felvillantotta, amelyen egy színes e-ink kijelzőn a vállalat mobilappjával az online becsekkolást követően már otthon is megjeleníthetők a feladáshoz szükséges adatok és vonalkódok, megspórolva a sorbanállást, illetve a szöszmötölést a matricákkal-cédulákkal. Egy hasonló "okoscímkét" a cég egyébként önálló formában is bemutatott, ez szinte bármilyen hagyományos poggyászra rögzíthető.

A vállalatnak feltett szándéka, hogy - ahogy fogalmazott - a "legdigitálisabb légitársaság legyen" 2017 végére. A digitalizáció felé pedig a cég ennek megfelelően jól látható törekvéseket tesz: 2020-ig nem kevesebb mint 500 millió eurót fordít a fejlődésre a területen, jelenleg továbbá, ahogy Christian Langer, a cég digitalizációért felelős projektvezetője elmondta, nagyjából 300 digitális projekten dolgozik párhuzamosan, a felhasználói élmény és a szolgáltatások szinte végletekig történő személyre szabásától a belső munkafolyamatok gyorsításáig.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról