Szerző: Gálffy Csaba

2017. január 10. 10:30

Itt a Nokia visszatérése

Kizárólag Kínában lesz (egyelőre) elérhető a Nokia márkát feltámasztó finn HMD első andoridos okostelefonja. A kiábrándítóan gyenge specifikációk mellé legalább szerény árcédula társul.

Visszafogott várakozás előzi meg a Nokia márka feltámasztását, az első publikus termék pedig egyelőre a kétkedőnek ad igazat: a finnek a "hazai" piactól nagyon távol, Kínában dobták piacra a visszatérő modellt, ráadásul igencsak kifogásolható specifikációkkal született meg a Nokia 6.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

De miért éppen Kína? A cég kimondott célja lefedni a "felhasználók valós igényeit a világ különböző pontjain", Kína mellett pedig az 552 millió darabos értékesítési volumen szólt (amely ráadásul újra növekedő pályán van), így "stratégiailag fontos piac, ahol a prémium designt és a minőséget magasan értékelik a vásárlók". A Nokia márkát licencelő HMD Global a kínai JD.com-mal állapodott meg a disztribúcióról, így a telefon (egyelőre) kizárólag ebben a webshopban rendelhető.

Nokia 6

A közlemény a minőségi anyagokat használó ipari formatervet emeli ki, az egyetlen alumíniumtömbből mart "unibody" ház viszonylag szokatlan a megcélzott, nettó 250 dolláros szegmensben. A kijelző egyébként 5,5 hüvelykes, FullHD felbontású LCD panel, a széleken hajlított Gorilla Glass üveg mögött.

A telefont a kiválasztott processzor vágja tönkre, a Snapdragon 430 összesen nyolc, Cortex-A53 magot fog össze, alacsony, 1,4 GHz-es órajelen - ez a mag a 2012-es bemutatáskor sem erejéről volt híres, 2017-ben elég merész vállalkozás telefont építeni köré. Jó pont viszont, hogy az SoC mellé 4 gigabájt RAM-ot társított a HMD, úgy tűnik a nagy magszám mellett a nagy rendszermemória is a kínai piac sajátos elvárásai közé tartozik, ez teszi eladhatóvá a telefont. A háttértár 64 gigabájtos.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A multimédiás képességekben szintén jó számharcos a Nokia 6, a hátlapi kamera 16 megapixeles (f/2.0), az előlapi 8 MP felbontású. Bár a kamerás alkalmazás egyedi, a PureView és egyéb különleges technológiák nem jöttek át a Microsofttól, így egyelőre megtippelni sem lehet, mit hoz ezen a téren a Hatos. A gyártó a hangzásra is odafigyelt, a Dolby Atmos technológiával felvértezett hangszórók a dupla erősítő révén hangosak is.

Európai partraszállás?

Arto Nummela, a HMD Global vezérigazgatója elmondta, hogy a következő hónapokban további termékbejelentések várhatóak, így elképzelhető, hogy jöhet magasabbra pozicionált, illetve az európai piacra szánt modell is. Erről egyelőre nem nyilatkozik a cég, csupán annyit ígér, hogy feltett szándéka stabil piaci pozíciót szerezni, ebben pedig a "kivételes tartósság, szórakoztató funkciók és a kijelző" lesz a megkülönböztető jegye a márkának.

Ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, a Nokia márka feltámasztását komoly kooperáció vállalta magára. Az "igazi" Nokia, a finn HMD Global és a tajvani Foxconn/Hon Hai mind szerepet kapott az újrakezdésben. A márkát a HMD Global licenceli, a fejlesztésben besegít a Nokia és a Foxconn, a gyártást és a logisztikát pedig a Microsoft mobilgyártását átvevő Foxconn-leány, a FIH Mobile végzi. A próbálkozást már csak emiatt is érdemes lesz komolyan venni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról