Szerző: Gálffy Csaba

2017. január 4. 17:00

Kaby Lake: tömegrajt

Nyáron már kaptunk ízelítőt a Kaby Lake ("Intel hetedik generáció") processzorsorozatból. A gyártástechnológiai finomítás eredménye most tömegrajtot vesz, az Intel a teljes termékskálát megújította.

Hosszas várakozás után az Intel végre teljes termékportfóliójára kiterjedően bevezette a Kaby Lake generációt, így a nyáron elrajtolt hat laptop-processzor után immár kiteljesedett az újdonság rajtja. A frissítés gyakorlatilag teljes, a mobil chipek oldalán elrajtoltak a négymagos illetve az erősebb grafikával szerelt modellek is, az asztali oldalon pedig szintén teljes a letámadás, a Celeronoktól a Pentiumokon át a legerősebb K-sorozatú i7-es egységekig minden modell hamarosan megvásárolható lesz.

A rajt egyébként hihetetlenül elhúzódott, az előző, a gyártástechnológiától eltekintve szinte minden ponton megegyező asztali Skylake generáció még 2015 augusztusában, tehát cirka másfél évvel ezelőtt rajtolt el, a néhány száz megahertznyi gyorsulásra tehát jó sokat kellett várni. A két generáció különbségeiről itt írtunk részletesebben, a lényeg: a videós dekódoló egység apró módosításain kívül a Speed Shift technológia újult meg, így a processzorok még gyorsabban pörögnek fel terhelés alatt.

Sokkal fontosabb változás, hogy az Intel időközben tökéletesítette a 14 nanométeres eljárást, a gyártástechnológia sokkal konzisztensebb lett. Ez azt jelenti, hogy a tranzisztorok alacsonyabb feszültségen is megbízhatóan működnek (vagy magasabb feszültségen gyorsabban kapcsolnak). A gyakorlatban ez annyit hoz, hogy a Kaby Lake a hasonló Skylake processzorokhoz képest 10-15 százalékkal magasabb órajelet (és teljesítményt) tud kisajtolni ugyanakkora fogyasztásból - a termékskálában azonban egyes pontokon ennél jóval magasabb előrelépés is van.

Teljes mobilos rajt

Augusztusban az Intel csak hat processzorral indította útnak a Kaby Lake sorozatot, ezek egységes formátumot követtek (2 CPU mag + 2 GPU-modul), három legalacsonyabb fogyasztású Y családba, három pedig az U családba tartozott, a mainstreamet jelentő M sorozat és a négymagos HQ sorozat nem kapott frissítést - egészen mostanáig. Most ugyanis a mobil Kaby Lake 29 tagosra hízott (az eredeti hattal együtt).

Mobilos Kaby Lake felhozatal (forrás: AnandTech) (kattintásra nagyobb lesz)

A csúcsot a Xeon márka alatt, de a többi lapkával együtt rajtoló E3-1535M v6 jelenti, négy mag, nyolc thread, 8 megabájt L3 cache, 3.1/4.2 GHz alap és Turbo Boost órajel jellemzi a modellt, 45 wattos hőkeret mellett. Ezzel minden tekintetben megegyezik, de 100 MHz-cel alacsonyabb Turbo Boostot kap (és persze nélkülözi a profi szoftverek minősítését) az i7-7920HQ, az amúgy szintén mobil munkaállomásokat és gamer noteszgépeket célzó négymagos csúcs, 510 dolláros listaáron (a Xeon 560 dollárért megy) - a sort további hat 4 magos mobilchip folytatja, egységesen 45 wattos hőkerettel, alacsonyabb órajellel.

Ahogy a Skylake esetében, úgy a Kaby Lake-nél sincs már meg az M-osztályú, 25 wattos kétmagos erős lapkák osztálya, ezt a sorozatot egyben felfalta immár az U-osztály, amely régen az ultraalacsony fogyasztást jelölte (azt pedig az Y jelzésű sorozat váltotta). Az U osztály alapját a sztenderd 2 magos, GT2-es GPU-val szerelt lapkák adják, 15 wattos fogyasztás mellett, a korábbi három chip mellé most két további egység érkezik, köztük az őrségváltó i7-7600U, amely ebben a kategóriában az új leggyorsabb lapka lesz, az augusztusi i7-7500U 2,7/3,5 GHz-es órajelein 100 illetve 400 MHz-et emel.

Az igazi újdonságot az eddig hiányzó GT3e GPU-val szerelt lapkák jelentik, ezeket Iris Plus 650 és Iris Plus 640 márkanéven találjuk - ez a GT3-as konfigurációt használó GPU és a beágyazott eDRAM kombinációját jelenti. Ezek az erősebb grafikával szerelt modellek 28 és 15 wattos "ízben" jönnek, a krémet az I7-7660U jelenti, 2,5/4 GHz-es órajellel, 4 megabájt gyorsítótárral, 64 megabájt eDRAM-mal. 28 wattban a csúcs az i75667U, amely Iris Plus 650-et kap, és alap órajele egy teljes gigahertzcel magasabb (ára azonos).

Az Y család is kiegészült egy újabb modellel az i5-7Y54 formájában.

Ahogy említettük, az általános 10-15 százalékos gyorsuláshoz képest néhol jelentősen nagyobb az előrelépés. Az egyik ilyen a vékony laptopok helyzete, ahol huzamosabb, CPU-t és GPU-t is érintő terhelés általában komoly fékezéshez (throttling) vezet, ahogy az energiamenedzsment igyekszik a szűkös hőkeretet megosztani a processzor elemei között. A Prohardver mérései szerint ilyenkor (például játékok alatt) a CPU sebességét 1,5 GHz-ben maximálta a Skylake lapka, ez a Kaby Lake esetében 2 GHz-ig emelkedett, ami már igen számottevő, 30 százalékos gyorsulásnak felel meg. Érdemes kiemelni, hogy miután az új chipek pontosan ugyanazokat a magokat használják, mint a Skylake-es megfelelőik, így pont annyival gyorsabbak, amennyivel nagyobb órajelet tudnak produkálni.

Új asztali bajnok

Ahogy említettük, teljes rajtot kapott az asztali felhozatal is, ennek csúcsán pedig szokás szerint egy K-sorozatú, nyitott szorzózáras modell, a négymagos i7-7700K áll, 4,2 GHz-es alap és 4,5 GHz-es Turbo Boost frekvenciával - a közvetlen előd 200 illetve 300 MHz-cel lassabb volt. A két modell között egyébként más különbség nincs, sem a gyorsítótárak méretéhez, sem egyéb paraméterekhez nem piszkált az Intel (a már említett Skylake-Kaby Lake általános változásokon kívül).

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A 91 wattos lapkát az AnandTech tesztelte le, és hiába az azonos mikroarchitektúra, az i7-7700K konzisztensen veri az elődöt, hála a számottevően magasabb órajelnek. Itt most nyoma sincs az előző generációnál tapasztalt döntetlennek, a Skylake egység ugyanis némileg alacsonyabb órajeleket kapott annak idején, mint a Devil's Canyon (i7-4790K), így a jobb architektúrából származó előny egy része elolvadt. Most erről szó sincs, az i7-7700K a mérések szerint egyértelmű bajnoka a nem-Xeon-rokon asztali processzorok piacának.

Az i7-7700K mögött pedig asztali processzorok garmadája érkezett, összesen 16 Core és további öt Pentium, illetve három Celeron alkotja a hivatalosan Kaby Lake-S családot. Ezek (listaár szerint) 339 dollártól 42 dollárig fedik le a piacot, tehát gyakorlatilag minden árszinten kínál már az Intel frissített lapkát. Nem csak árban van sokszínűség, a chipek két- és négymagos kivitelben (i7 és i5), Hyper Threadinggel illetve anélkül (i5-ös négymagosok és Celeronok), 35-91 watt közötti hőkerettel érhetőek el. Ami hiányzik, az az erős GPU-val szerelt kiadás, asztali kivitelben továbbra sincs utódja az i7-5775C és i5-5675C párosának.

Egy processzort érdemes még kiemelni a desktop-listáról, készült ugyanis egy kétmagos K-chip is, az i3-7350K, amely a többi K-modellhez hasonlóan szintén szabadon húzható órajellel rendelkezik. Alap frekvenciája 4,2 GHz (Turbo Boostot nem tud), 60 wattos hőkerete van és a többi i3-ashoz hasonlóan rendelkezik Hyper Threading támogatással is. Listaára nagyon magas, 157 dollár lesz, ami már nagyon közel van a legolcsóbb négymagos i5-öshöz, a 170 dolláros i5-7400-hoz. Ettől függetlenül magas (és tovább húzható) órajele alkalmassá teheti például egy-két erős magot kívánó feladatokhoz - az i5-ös ugyanis még Turbo Boosttal is megáll 3,5 GHz-nél.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról