Szerző: Hlács Ferenc

2016. december 6. 13:00

Beleállt a földbe az okosóra

A viselhető eszközök piaca a Fitbit mögött kullog, a felhasználók a fitneszkütyüket szeretik, az okosóráknak azonban még mindig messze az áttörés.

Továbbra is az egyszerűség a kulcsszó a viselhető eszközök piacán, a szegmenst 2016 harmadik negyedévében is a fitneszkarperecek és hasonló, viszonylag korlátozott funkcionalitást, cserébe viszont egyszerű kezelést kínáló, és nem utolsó sorban olcsó eszközök vitték a vállukon - derül ki az IDC frissen közzétett elemzéséből. A harmadik féltől származó appok futtatására képes okosórák még mindig nagyon messze vannak attól, hogy átvegyék a vezetést a piacon, ami a gyártók lelkesedését is nagyban visszaveti. Ez jól látszott ősz elején is, mikor a szokásos IFA-s okosórahullám javarészt elmaradt, pontosabban a 2017 elején rendezett CES-re tolódott, ám egyes szereplők (mint az Android Wear egyik korai élharcosa, a Lenvovo-Motorola) ezt a kört is kihagyják.

A piacot továbbra is stabilan a Fitbit uralja, 23 százalékos részesedéssel és 5,3 millió eladott eszközzel, utóbbi közel 11 százalékos növekedést jelent a tavalyi hasonló időszakban jelentett 4,8 millióhoz képest. A vállalatnak az új generációs Charge HR és Charge 2 adott lökést és bár hosszú távú stratégiája kapcsán több kritika is érte, az IDC elemzői szerint a közeli jövőben megőrzi majd vezető pozícióját. A vállalat kapcsán egyre többet hallani pletykákat, melyek szerint az a sportkarperecek mellett rövidesen az okosórák piacára is belép - ezt megerősíteni látszik a Pebble felvásárlása is.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A dobogó második fokán az ultraolcsó Mi Bandekkel hódító Xiaomi áll. A vállalat 4 százalékot hízott az elmúlt év során, 3,7-ről így 3,8 millióra növelte eladásait 2016 harmadik negyedévében. Ezzel egy hajszállal piacrésze is vastagabb lett, 16,4 helyett az immár 16,5 százalék. Akárcsak a többi területen, a viselhető eszközök szegmensében is Kína felel a Xiaomi eladásainak elsöprő többségéért - a vállalat ugyanakkor a várakozások szerint a 2017-es CES-en már komolyabb globális terjeszkedésre készül, így jövőre talán sikerülhet a hazai pályán kívül is megvetnie a lábát.

A piac helyzetét jól szemlélteti, hogy még a bronzéremnél sem jutottunk el az okostelefonokéhoz hasonló funkcionalitást kínáló, harmadik féltől származó appok futtatására képes, "okos" jelzővel illethető eszközökig. A harmadik helyet ugyanis a sportmegszállottakat célzó Garmin foglalja el, 5,7 százalékos piacrésszel és 1,3 millió eladott eszközzel - a cég az elmúlt évben 12,2 százalékot tudott gyarapodni.

Az Apple-nek az Apple Watch Series 2 kései rajtja miatt csak a negyedik hely jutott, pusztító, 71 százalékos visszaesést követően. A cég így a tavalyi 17,5 helyett csak 4,9 százalékos piacrészt tudhat magáénak, 3,9 helyett 1,1 millió értékesített eszközzel - az ünnepi szezonban ugyanakkor jó eséllyel komoly fordulatra számíthatunk a cupertinói cég eladásait tekintve. A TOP 5-öt a Samsung zárja, szorosan az Apple nyomában, 4,5 százalékos részesedéssel és egymillió eladott készülékkel - ez tekintélyes, 89,9 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A siker persze itt sem tükrözi egészen a felhasználói érdeklődést, a Samsung ugyanis egy akció keretében nyár végén a Note 7 mellé csomagolva szórt kis rengeteg Gear Fit 2 okosórát és Icon X okosheadsetet, amelyeket a felhasználók a telefon visszahívását követően is megtarthattak.

Érdekes megfigyelni, hogy a legjobb ötbe egyáltalán nem került be Android Wear platformra építő gyártó, a Google megoldását használó cégek, mint az ASUS vagy a Lenovo szárnyai alatt dolgozó Motorola már az "egyéb" kategóriába csúsztak be, amely összesen 10,4 millió eladott eszközt tömörít, 26 százalékkal többet mint a tavalyi Q3-ban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról