Szerző: Hlács Ferenc

2016. december 5. 16:11

Jövőre érkeznek az androidos Nokiák

Lezárta a Nokia brand akvizícióját a HMD Global és a Foxconn/Hon Hai-leány FIH Mobile, a cégek már lassan el is készültek a jövőre piacra kerülő első modellekkel. A közönség várhatóan a 2017-es MWC-n láthatja az első modelleket.

Hamarosan visszatérnek a Nokia márkanévvel fémjelzett okostelefonok a piacra, miután a HMD Global és a Foxconn leányvállalata, a FIH Mobile a Microsofttal együttműködve lezárták az ismert brand akvizícióját. A megállapodás értelmében a Nokia név használatához kapcsolódó jogok a finn márka feltámasztásán dolgozó, ugyancsak finn HMD Globalhoz kerülnek, a FIH Mobile pedig a gyártásért felel majd, miután a redmondi cégtől megkapja a Microsoft Mobile Vietnam részleget, a Hanoiban található gyárral együtt. Az akvizíció során a két cég összesen 350 millió dollárt fizetett ki a Microsoftnak.

A felvásárlás sikeres lezárását követően a két cég már jövőre kiadhatja az első Nokia márkás okostelefonokat és táblagépeket, amelyek fejlesztésében az eredeti finn Nokia is részt vesz, illetve szellemi tulajdonainak felhasználásáért jogdíjban is részesül minden eladott termék után. A három vállalat a következő évek során szoros együttműködésben dolgozik majd az okostelefon-piacon, miután immár mindhárom birtokol a másik kettő számára kritikus fontosságú erőforrásokat, illetve szellemi tulajdont. Azt a HMD már elárulta, hogy a triótól androidos eszközökre lehet számítani, már 2017-ben. A márka kedvelőinek jó hír, hogy a tervek szerint a Nokia határozza majd meg a készülékek számos fontos paraméterét, beleszól majd a formatervbe, a teljesítménybe és a telefonok, táblagépek egyedi funkcióiba is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az első modelleknél ugyanakkor az AnandTech szerint nem érdemes kirívóan egyedi megoldásokra számítani: miután azok megtervezésére a cégeknek nincs túl sok idejük, létező platformokra építik fel a telefonokat, néhány egyedi dizájnelemmel vagy funkcióval megkülönböztetve azokat a konkurenciától. A Nokia által fejlesztett, androidos alkalmazásindító felület a Z Launcher jó eséllyel felkerül majd a telefonokra, azon túl azonban kérdéses, hogy a trió mivel tud majd előállni a rendelkezésükre álló idő alatt, különösen miután a Nokia sok korábbi okostelefonos szellemi tulajdona, mint például a Lumiákból ismert PureView képalkotási megoldások továbbra is a Microsoft tulajdonát képezi. A várakozások szerint mindenesetre még 2017 első felében kiderül, mit hoz össze a céghármas.

Ha az okostelefonokra egyelőre várni is kell, a Nokia logójával ellátott hagyományos vagy butatelefonok kereskedelme jelenleg is zakatol a fejlődő régiókban. Utóbbi eszközöket annak ellenére, hogy eladásaik folyamatosan csökkennek éves szinten még így is százmilliós nagyságrendben értékesítik a cégek. A készülékek elsősorban értelemszerűen alacsony áruk miatt vonzók a fejlődő országok lakóinak, illetve azért, mert az alapvető internetböngészést lehetővé teszik.

A HMD reményei szerint mindenesetre a nem túl távoli jövőben a butatelefonokat ezeken a területeken is leváltják majd az olcsó, belépőkategóriás okostelefonok. Ennek megfelelően a fejlett országokba szánt csúcsmodellek mellett a feltörekvő piacokra szánt, belépőszintű készülékekre is számíthatunk Nokia név alatt. A vállalatok első nagy bejelentésére jövőre az MWC-n várható, ahol a HMD már biztosan jelen lesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról