Szerző: Asztalos Olivér

2016. november 22. 12:30

Nem száll fel több UFO az Apple repteréről

Míg (szinte) minden szereplő igyekszik rávetni magát az otthoni hálózatokra, az Apple pont most hagyná ott a területet.

Lassan búcsút inthetünk az Apple hálózati eszközeit takaró AirPort termékcsaládnak - állítja megbízható belsős forrásra hivatkozva a Bloomberg. A routerek tervezésével foglalkozó részleget a vállalat teljesen leépíti, az ott dolgozókat pedig fokozatosan más termékek fejlesztési munkálataira csoportosítja át. Az Apple ezzel a lépésével egy (újabb), kevésbé jövedelmező részlegét és termékpalettáját szüntetheti meg, bő 17 évet követően.

Az AirPort márkanév 1999-ben mutatkozott be, az elmúlt lassan két évtizedben pedig többek között érdekes (például UFO-szerű) formatervekkel hívta fel magára a figyelmet a család, ilyen volt például az AirPort Base Station vagy az Extreme Base Station is. A külső eszközök mellett különféle bővítőkártyákat is magában foglalt a kínálat, például a korai PCMCIA megoldások is ebbe a sorba illeszkedtek.

A routereket akkor a stratégiai szükség hívta életre: a cég a Wi-Fi elterjedésére fogadott, a nagy gyártók közül elsőként integrálta a vezetéknélküli technológiát noteszgépekbe. Ahhoz azonban, hogy ez versenyelőnnyé válhasson, Wi-Fi infrastruktúrára, routerekre is szükség volt, így kénytelen volt a cég ezt is házon belül elkészíteni. Ez a tényező idővel sem kopott el, a MacBookokban található fejlett Wi-Fi-megoldásokkal a legtöbb konzumer router nem tartja a lépést, így folyamatosan szükség volt saját eszköz készleten tartására.

Az utolsó Apple UFO?

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Apple routerek hiányát valószínűleg nem fogja komolyabban megérezni a piac, a vállalat ugyanis 2013 óta nem nyúlt hozzá érdemben a palettához, így a jelenlegi csúcsot a 802.11ac szabványnak megfelelő AirPort Extreme jelenti, melynek maximális tempója 1300 Mbps. Emellett található az AirPort Time Capsule, amely már egy sokkal érdekesebb, leginkább NAS-hoz hasonlítható termék, melyre biztonsági mentések készíthetőek az ahhoz csatlakoztatott Mac gépekről. Ennek sorsa kérdőjeles, az Apple akár ezt is kivonhatja a forgalomból, a felhasználókat más gyártók megoldásai, de leginkább saját felhője felé terelve.

Az Apple-nek idén már nem ez lenne az első hasonló döntése, a cég nyáron a Cinema Display nevű monitorainak gyártását fejezte be, azóta a cég már az LG monitorait kínálja hivatalos webshopjában. Amennyiben a Bloomberg információja igaznak bizonyul, úgy hamarosan az AirPort termékek is hasonló sorsra jutnak.

Érthetetlen döntés

Az AirPort vonal leállítása azért is érthetetlen, mert a Wi-Fi újra generációváltás előtt áll, több új technológia is kopogtat már az ajtón, amelyek gyökeresen felforgatják majd az otthoni vezetéknélküli hálózatok világát - ebben pedig az Apple-nek is komoly lehetősége nyílna, hogy megkülönböztesse magát a versenytársaktól. Ehhez pedig hozzávehetjük, hogy a routerekre újabb szerep is hárul: lassan ezek az otthoni IoT-ökoszisztéma központjai, amelyek karmesterként vezénylik a házi infrastruktúrát. Az Apple-nek is stratégiai ez a terep, a cég a HomeKit révén fontos versenyző az IoT-platformcsatában, a routerek terepét azonban úgy tűnik átengedi az olyan feltörekvő versenyzőknek, mint a Google.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról