Szerző: Asztalos Olivér

2016. október 19. 14:00

Átrendezheti a középkategóriát a két új GeForce népkártya

Fellebbentette a fátylat legújabb népkártyáiról az Nvidia. A GeForce GTX 1050 és 1050 Ti VGA-k sikeresek lehetnek, a kedvező tempóhoz ugyanis barátságos árazás társul, aminek egyedül az AMD nem örülhet majd.

Végre megérkeztek a legolcsóbb Pascal-alapú GeForce kártyák, ezzel (szinte) teljessé vált az idei Nvidia videokártya kínálat. A GTX 1050 és 1050 Ti papíron eléggé versenyképesnek tűnik, az erősebb modell akár a GTX 960 tempóját is hozhatja olcsóbban, illetve lényegesen alacsonyabb fogyasztás mellett. A két kártya érdekessége, hogy az azokon található GPU a TSMC megoldása helyett a Samsung gyártástechnológiáját használja, ráadásul éppen azt, amire az AMD Polaris egységei épülnek. A kártyák ezzel együtt is verhetik a közvetlen konkurenciát, a Radeon RX 460-at várhatóan háttérbe szoríthatja GTX 1050, ez pedig árversenyt generálhat.

Az elmúlt hetek szivárgásai óta a kártyák specifikációi nem jelentenek különösebb meglepetést. A per pillanat legkisebb Pascalnak tekinthető GP107 768 darab CUDA-magot (végrehajtóegységet) tartalmaz. Ez ugyan mindössze 20 százalékkal magasabb a GM107 értékénél, a ROP-ok (Render Output Pipeline) száma viszont már duplájára, 16-ról 32-re nőtt. Emellett a korábbi Pascal-alapú kártyáknál látott magas(abb) órajel itt sem marad el, bár a nagyobb modellekét nem közelíti meg az érték. Ennek oka tesztek hiányában egyelőre nem világos, az eltérő gyártástechnológia mellett az alacsonyabb fogyasztás is állhat a háttérben, érdekes lesz látni, hogy melyik számlájára írható inkább a kisebb frekvencia.

A nagyobbik kártya, azaz a GTX 1050 Ti esetében az alapórajel 1290, a turbó (boost) pedig 1392 MHz. A GTX 1050 esetében magasabbak a frekvenciák, az alap 1354, a turbó pedig 1455 MHz. Ennek oka, hogy a kisebbik kártyánál 20 százalékkal kevesebb, összesen 640 darab CUDA-magot engedélyez az Nvidia, amit részben nagyobb frekvenciával kompenzál a cég. A két kártya specifikációjában egyezések is vannak, így az effektív 7 GHz-es órajelű GDDR5 memóriachipek mindkét esetben a kategóriában sztenderdnek számító 128 bites memóriabuszon kapcsolódnak a GPU-hoz, ami egységesen 112 GB/s sávszélességet eredményez. Ezzel szemben a kapacitás már eltér, míg a GTX 1050 kártyák 2, addig a GTX 1050 Ti modellek 4 gigabájt memóriával érkeznek.

Végül, de nem utolsó sorban a TDP keret is azonos, a 75 wattos érték egyezik a konkurens Radeon RX 460 mutatójával, viszont 25 százalékkal (15 wattal) nagyobb a közvetlen előd GTX 750 (Ti) értékénél. Külső PCI Express tápcsatlakozót így sem igényelnek a GTX 1050-es kártyák, már amennyiben azok paramétereit az Nvidia referenciája alapján lövik be a gyártók, magasabb órajelű (és fogyasztású), gyárilag tuningolt termékeknél felbukkanhat majd a 6 tűs aljzat.

Mire és hova elég?

Átfogó tesztekre és a piaci megjelenésre nagyjából egy hét múlva, 25-én lehet számítani, ezért egyelőre pontosan nem ismert a két új GeForce tempója. Az Nvidia közleménye szerint a GTX 1050 bő 50 százalékkal gyorsabb a GTX 750 Ti-nél, amit jelenleg ugyancsak 110 dollár környékén kínál a cég, azaz itt egy nagyobb ugrás várható ár/teljesítményben az újdonságnak hála. Mindez a Radeon RX 460 rövid magányát is megtöri, a modell nyár óta árválkodott a kategóriában, azonban a szóban forgó GTX 1050 ellenében már nem lesz könnyű dolga, az Nvidia kártyája várhatóan verni fogja a konkurens megoldását. A 2 gigabájtos RX 460 és az ugyancsak 2 gigás GTX 1050 ajánlott ára egyezik, ami az AMD oldaláról lépéskényszert, jobb híján árleszállítást prognosztizál.

forrás: The Tech Report

A GTX 1050-nél 15-20 százalékkal lehet gyorsabb a GTX 1050 Ti, ami a The Tech Report szerint megközelítheti a GTX 960 teljesítményét. Mindez már csak azért sem lenne meglepő, mert az Nvidia ugyanezt játszotta a GTX 1060 esetében, mely kártya a GTX 980 tempóját hozta el olcsóbban, illetve alacsonyabb fogyasztás mellett.

forrás: AnandTech

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Amennyiben megismétlődik a forgatókönyv, úgy az Nvidia 140 dollárért kínálhat Full HD felbontású játékélményhez kisebb kompromisszumokkal megfelelő videokártyát. Mindez azt is jelentheti, hogy a GTX 1050 Ti egyelőre közvetlen konkurencia nélkül kerül a piacra, ugyanis a következő Radeon, az RX 470 jóval drágábban, nagyjából 200 dollárnál kezdődik.

De miért a Samsung gyártja?

Érdekes kérdést vet fel a gyártástechnológiai kitérő, az Nvidia ugyanis hasonlót legutóbb 2003-ban tett, akkor az IBM-hez kopogtatott be az NV3x sorozatú GPU-k előállítása miatt a cég. Az Nvidia és a Samsung már korábban is tárgyaltak egy bérgyártói együttműködésről, de a két cég végül nem jutott közös nevezőre. Az nem derült ki, hogy pontosan miért esett kútba az egyezség, de a vállalatok egy ideig perben álltak egymással, az ügy viszont idén májusban kiegyezéssel lezárult.

forrás: The Tech Report

Ahogy feljebb utaltunk rá, az eddigi összes Pascal-alapú GPU a tajvani TSMC üzemében készül, a gyártástechnológiát pedig minden esetben a 16FF+ (FinFET Plus) jelenteti. Az idáig megjelent termék versenyképességét nézve nem panaszkodhat az Nvidia, viszont a kihozatalról csak találgatni lehet. A piac ellátottságát tekintve utóbbival sem lehetett komoly probléma, de akkor mi húzódhat a vállalat rendhagyó lépésének hátterében?

A válasz valószínűleg a TSMC szűkös gyártókapacitásában keresendő, a tajvani bérgyártó tömegtermelésben elérhető legfejlettebb technológiájára ugyanis az elmúlt nagyjából fél évben alaposan megnőtt az igény. Az Apple legújabb A10-es processzorai ugyancsak a 16FF+ technológián készülnek, hisz ahogy azt többször említettük, a kaliforniai cég teljesen dobta a Samsung bérgyártó üzletágát, a korábbi kétbeszállítós modell immár a múlté. Ezzel párhuzamosan a dél-koreai vállalatnál jelentős kapacitás szabadulhatott fel a 14 nanométeres gyártósorokon, amit nyilvánvaló okokból értékesíteni akar a Samsung, ez pedig kedvezőbb árat eredményezhet, mely az árérzékeny piacra szánt GPU-k esetén épp kapóra jöhetett az Nvidiának.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról