Szerző: Hlács Ferenc

2016. szeptember 21. 16:00

Hamarosan indul az IT Fórum 2016

A legnagyobb hazai Microsoft konferencia október 13-án, a Sugár moziban nyitja meg a kapuit.

Lassan a küszöbön a legnagyobb hazai Microsoft konferencia, az IT Fórum 2016: a NetAcademia rendezésében október 13-án tartott eseményen a résztvevők négy szekcióban 16 előadást hallhatnak a redmondi cég magyarországi szakembereitől.

A rendezvény egyaránt szól fejlesztőknek és üzemeltetőknek, az előadásokon olyan témák kerülnek majd elő, mint a Hibrid Cloud, a Security és Data Platform lehetőségek, DevOps lehetőségek, illetve minden olyan témakör, amely szembe jöhet az IT-ban dolgozókkal a következő év során. A szekciók, illetve az előadások szabadon átjárhatók lesznek.

 

IT Fórum 2016 helyszíne az Örs vezér terén található Sugár mozi, a rendezvény részvételi díja 25 ezer Ft + ÁFA/fő, ebben az összegben a előadásokon való részvételi lehetőség mellett a reggeli kávé, frissítő és üdítőitalok is benne vannak, a szervezők továbbá egy több fogásos ebéddel is készülnek az érkezőknek. A konferenciára jelentkezni a NetAcademia kapcsolódó oldalán van lehetőség.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról