Szerző: Hlács Ferenc

2016. szeptember 8. 12:36

Izmosabb és úszásbarát az új Apple Watch

Erősebb hardver és érettebb szoftver kombinációjával gyomlálná ki az Apple okosórájából a teljesítményproblémákat. A legújabb, Apple Watch Series 2 modell az izmos vas mellett saját GPS-t kap és már úszás közben sem kell levenni.

Az Apple ősz eleji termékbejelentéseinek sztárjai szokás szerint a legújabb iPhone-ok voltak, a rendezvényen ugyanakkor más hardvernek is jutott hely, bemutatkozott többek között a cég két éve bejelentett okosórájának második generációja, az Apple Watch Series 2. Az óra, bár külsőre szinte semmit nem változott, a borítás alatt komoly ráncfelvarráson esett át, amelyek az előd több gyengeségét is orvosolják.

A legfontosabb előrelépés az első Watch gyenge teljesítményének feltornázása: az új modellben  a második generációs S2 SiP lapka dolgozik, egy helyett már két processzormaggal, ami a gyártó szerint 50 százalékkos teljesítménynövekedést hoz. Az AnandTech szerint egyébként Cortex-A7 vagy azzal egyenértékű magokról van szó, hivatalos információ azonban egyelőre nincs a chipek pontos felépítéséről. Ugyancsak javít a felhasználói élményen, hogy az új processzorhoz új GPU is párosul - a cég ettől kétszeres grafikai teljesítményt és folyamatos, 60 fps-sel futó animációkat ígér. Mindezek mellett a kijelzőt is jelentősen felturbózta a cég, az elképesztő, 1000 nites maximális fényerőt produkál, ezzel az értékkel ez az egyik legfényesebb, mobileszközbe épített panel és erős napfényben is jól olvasható marad.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Okosóráról lévén szó, a fitneszfunkciók kiemelt szerepet kapnak az új Apple Watch-ban, azzal már nem csak a szárazon, de a vízben is követhetjük sporttevékenységeinket. Ennek megfelelően az eszköz a víznek is ellenáll, és itt nem az első generációból megismert "fröccsenésálló" kialakításra kell gondolni, az óra nem kevesebb mint 50 méter mélységig vízálló. Ez persze nem jelenti, hogy félszáz méteres vízoszloppal a fejünk fölött bátran lubickolhatunk vele, noha ideális - nyugodt - körülmények között hasonló terhelést is kibír az eszköz. Az órát mindenesetre úszás közben nem kell félteni, sőt, azt bátran követhetjük is az órával.

A készülékben a sportkövetési opciók között két új pontot is találunk, külön jegyezhetők a medencében leúszott hosszok, illetve a nyílt vízen megtett távolság. Utóbbihoz ráadásul nem kell az iPhone-t is a fürdőruhába gyömöszölni - aminek ha nem a legújabb modellről van szó, elég szerencsétlen vége lenne - az Apple Watch Series 2 ugyanis saját GPS-t is kapott, így csatlakoztatott telefon nélkül is mérhető vele a leúszott vagy lefutott táv.

Az élményen a cég ígérete szerint nem csak a hardveres fejlesztések, de az új szoftver is sokat dob majd, a frissített órával érkező WatchOS 3 rendszer ráadásul az óra korábbi verziójára is eljut majd, várhatóan szeptember 13-ával kezdődően. Az új szoftver a teljesítménybeli előrelépés mellett egy a felhasználói felületben is hoz újdonságokat, a leglátványosabb talán az oldalsó gomb megnyomásával előhívható "dokk" interfész, amelyről összesen tíz app nyitható meg - utóbbiakat a rendszer a RAM-ban tárolja, ezekhez így különösen gyorsan férhetünk hozzá. A legfrissebb watchOS emellett egy az iOS-ből ismerős Control Center beállítási felülettel is kiegészül.

Az Apple többféle kiadásban is piacra dobja okosóráját, mindegyik változat elérhető továbbá elérhető 38 és 42 milliméteres házban is. Az órából a fentebb tárgyalt, alumínium vagy rozsdamentes acél házban, valamint többféle színben kapható Apple Watch Series 2 mellett egy Series 1 kiadás is érkezik, utóbbi lényegében a készülék első generációját egészíti ki az S2 SiP hardverrel - ez a változat csak alumínium kivitelben lesz elérhető.

A harmadik verzió a hírhedt Apple Watch Edition, amely az előző szériánál arany borításával és 10 ezer dolláros árcédulájával járta körbe a sajtót és néhány tehetősebb fiatal Instagramját. Ezen a téren a gyártó visszatekerte a potmétert, az aranyat idén valamivel visszafogottabb, fehér kerámiára cserélte. Ezzel az eszköz ára is jelentősen visszaesett, persze még így is drága, itthon 480 ezer forintos indulóáron lesz kapható szeptember 23-ától. A Series 1 modellek 100 ezer, a Series 2 verziók pedig 140 ezer forintról indulnak. Az árak különböző színekkel, illetve szíjakkal persze jócskán feltornázhatók.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról