Szerző: Gálffy Csaba

2016. július 28. 13:42

Betelt a Facebook

Reklámokkal. Egészen elképesztő számokat tud produkálni a Facebook. Meredeken növekszik a felhasználónként elért bevétel, a hirdetők zabálják a platformot. Szinte teljesen telített a hirdetési portfólió, csúcsra járatja a reklámterhelést a cég.

Hihetetlen ütemben növekszik a Facebook, a cég bevétele a második naptári negyedévben 59 százalékkal, 6,4 milliárd dollárra emelkedett (egy éve még 4 milliárd volt). Ezzel együtt a profit egyenesen kilőtt, a tavalyi 719 millió dollár után már 2,1 milliárd dollár nettó eredményt ért el a cég - ez már szabad szemmel is jól látható összeg lett.

Tömegek, tömegek

Amikor már azt hinnénk, hogy az emberiségnek lassan kezd elege lenni a Facebookból, a cég újra a kétkedőkbe folytja a szót. A cég 160 millió egyéni felhasználót tudott a napi aktív eléréshez adni, amely így már eléri az 1,128 milliárdot. Még egyszer: minden nap átlagban ennyi ember használja  a Facebook szolgáltatását valamilyen formában. Ráadásul folyamatosan növekszik is a havi átlagos aktív és napi átlagos aktív felhasználók aránya, két évvel ezelőtt még 63 százalék volt a mutató, a most zárt negyedévben pedig már 66 százalék.

Abszurdba hajlik a mobilról aktív napi felhasználók száma is, amely most lépte át az 1 milliárdos küszöböt, a negyedév végén 1033 milliónál állt meg a mutató. Ez egyébként ragyogóan mutatja az elmúlt két évben tömegessé váló okostelefon-használatot, két évvel ezelőtt még csak 654 millió mobil napi aktív felhasználót látott a Facebook, mára azonban szinte mindenki használja mobilról (is). Sőt, havonta mintegy 967 millió ember kizárólag mobilról lép be - semmi nem illusztrálja jobban a poszt-PC korszak eljövetelét.

De ha ez még nem illusztrálná, hogy a mobil a jelen, akkor a Facebook hirdetési tortája megmutatja a valóságot: a hirdetési bevételek túlnyomó részben mobilon keletkeznek, mintegy 84 százalékot hasítanak ki a mobileszközök a tortából, a PC-s böngészők (és PC-s felhasználók) tehát egyre inkább irrelevánsak a cég számára.

A napi és a havi elérési adatokon túl a Facebook növelni tudta az oldalon töltött időt is - tehát nem csak gyakrabban járnak vissza a felhasználók, de összesen tovább is maradnak. A Facebookon, a Messengerben és az Instagramon töltött egy felhasználóra jutó idő két számjegyű növekedést mutatott éves viszonylatban, ebben pedig benne sincs a szintén Facebook-tulajdon WhatsApp.

A hirdetési bevételeket felfelé hajtotta, hogy az átlagos értékesítési ár 9 százalékkal emelkedett, míg az összes kiszolgált hirdetés száma 49 százalékkal nőtt. A Facebookot tehát nem érinti a Google-átok, a keresőcégnél folyamatosan esik az egy reklámra eső bevétel, a Facebook esetében ez (legalábbis egyelőre) nem igaz.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A kiadási oldalra is vessünk egy pillantást, ott is drámaian nőtt ugyanis a Facebook - ennek a befektetők azért annyira nem örvendenek. Az alkalmazottak száma ugyanis harmadával (!) emelkedett egy év alatt és már 14500-at tesz ki, ehhez pedig még hozzáadható a külsős munkavállalók tömege (biztonsági őröktől a takarítókig). De a tömegek kiszolgálásához és az új szolgáltatások (például az élő videó) bevezetéséhez az infrastruktúrába is fektetni kellett, az adatközpont-építések, szervervásárolások, az irodaépületek és a hálózatépítés tette ki a költségek nagy részét. A költekezés ellenére az év első felében a cég 4 milliárd dollár készpénzt termelt, ezzel a készpénzállomány 23 milliárd dollárra emelkedett.

Betelt a Facebook - hirdetésekkel

A cég már jelezte, hogy a hirdetési helyek lassan kezdenek betelni, 2017 közepére pedig várhatóan telítődni fog az oldal (vagyis minden felületet folyamatosan el tud adni a cég), így ez a faktor kiesik majd a hosszabb távú növekedésből, marad a felhasználói bázis bővülése és a hirdetés árának emelkedése. Felhasználói szempontból ez jó hír, azt jelenti, hogy a mostani reklámterhelésnél már nem kell rosszabbra számítani hosszabb távon sem.

A reklámterhelés egyébként földrajzi régiótól függetlenül nagyon magas - mondja a Facebook, vagyis úgy tűnik a hirdetéskiszolgáló algoritmust úgy hangolta a cég, hogy ártól függetlenül minden hirdetési készletet értékesítsen. A kereslet azonban nem egységes a különböző régiókban, míg egy amerikai felhasználó már 14,34 dollárt "ér", az európaiak csak 4,72 dollárt hajtanak a cégnek, Ázsia-Csendes-óceán 1,77 dollárt, a világ többi része pedig csak 1,13 dollárt. Amerika és a világ többi része között a negyedévben nagyot nyílt az olló, míg a globális átlag 2,61-ről 3,71-re nőtt, az Egyesült Államok és Kanada ARPU-mutatója 9,30 dollárról egészen 14,34-ig nőtt.

Pénzzé tenni az elérést

A Facebook pedig hatalmas potenciállal rendelkezik. A cég ugyanis több, milliárdos elérésű szolgáltatással is rendelkezik, amelyeket még nem monetizál (WhatsApp és a Messenger), idővel ezeket is befoghatja a pénznyomtatásba a cég. És nagy lehetőséget rejteget a keresés is - a felhasználók már ma napi 2 milliárd keresést végeznek, a találati oldalt azonban a Facebook a Googletől eltérően nem tölti meg hirdetésekkel.

Ez pedig igazi aranybánya lehet idővel, a Google esetében a keresést annak relevanciája adja el - hiszen a felhasználót adott pillanatban tényleg az érdekli, amire rákeres. Ráadásul a Facebook-kereső teljesen exkluzív tartalomban kereshet, a közösségi oldalon megosztott anyagokat ugyanis sem a Google, sem más versenytársak nem látják, ez a Facebook saját adatvagyona. Ezt egy jó webes keresővel kiegészítve akár újra felizzhat a keresőháború is, a Facebook minden tekintetben hiteles kihívója lenne a Google-nek. Ez pedig nem csak sejtés, Mark Zuckerberg az elemzői konferenciahíváson is sokat beszélt a keresésről (és különösen a mobilos keresésről), mint olyan területről, amelybe jelentős befektetéseket és fejlesztéseket eszközöl a cég.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról