Szerző: Asztalos Olivér

2016. július 22. 17:02

AMD: itt a profit, hol a profit

Hosszú idő után újra profitot jelentett az AMD. A vállalat szerint a következő hónapokban érkező új termékeknek hála tartható lesz a felemelkedés, az új konzolok és GPU-k mellett továbbra is a Zen processzoroktól vár áttörést a cég vezetése.

Jól teljesített idei második pénzügyi negyedévében az AMD, legalábbis önmagához képest. A bevétel 9 százalékkal, 942-ről 1027 millió dollárra nőtt, ami nagyjából 7 százalékkal jelent többet az előző negyedév végén várt 957 milliónál. Ennél fontosabb, hogy a vállalat nagyjából két év után ismét profitot termelt.

Bár az üzemi eredmény továbbra is negatívban maradt, annak összege mínusz 137-ről mínusz 8 millió dollárra mérséklődött. Ez már elég volt ahhoz, hogy a nettó eredmény pozitívba forduljon, a tavalyi 181 milliós veszteség helyett 69 millió dolláros (vékony) profitot jelentett az AMD. A vállalat vezetése továbbra is optimista, az elkövetkező egy évre nagyjából egy tucat vadiúj terméket ígér a cég.

A második negyedévben a processzorokkal és GPU-kkal foglalkozó üzletág bevétele nőtt, 2016 hasonló időszakához képest 56 millió dollárral több folyt be innen, ez szűk 15 százalékos javulás, amit a növekvő notebook processzoros és GPU-s eladásoknak tulajdonít az AMD. A vállalat közleménye megjegyezte, hogy az első félévben két számjegyű növekedést produkáltak a grafikus processzorok 2015 hasonló időszakához viszonyítva, a június végén megjelent RX 480 pedig a legutóbb 2014 negyedik negyedévében tapasztalt (magasabb) szintre hozta vissza az eladásokat, így nem csoda, hogy a termék jelenleg több helyen is hiánycikk. A kártya hamarosan társakat is kap, az RX 460 és 470 rajtja még a harmadik negyedévben megtörténik.

A mobil Bristol Ridge is kedvező számokat produkált, azonos életciklust tekintve a hetedik generációs APU processzorok értékesítése eddig felülmúlta az hatodik széria eladásait. Mindezt árnyalja a negatív, 81 millió dollár veszteséget mutató üzemi eredmény, viszont öröm az ürömben, hogy ez 66 millióval kevesebb mint egy évvel korábban.

A nagyvállalati, beágyazott és a semi-custom (konzolos) processzorok divíziójának bevétele szerény 5 százalékos növekedést könyvelt el, a tavalyi 563 milliós bevétel 592-re nőtt. Ez a semi-custom iránti növekvő keresletnek tudja be a vállalat, minek tetőzését a következő, harmadik negyedévre várja a vezetés. Ahogy az előző negyedévben kiderült, mind a Sony, mind pedig a Microsoft frissített játékgépeken dolgozik, melyekbe az AMD szállítja majd a központi egységet.

Valószínűleg utóbbinak köszönhető az apró növekedés, az Xbox One S megjelenése ugyanis két héten belül megtörténik. Ezen felül még három új konzolra számíthatunk a következő nagyjából egy év során. A Microsoft, a Nintendo, illetve a Sony is új gépekkel jelentkezik majd, ami nagyjából 2020-ig összesen körülbelül 1,5 milliárd dollárt hozhat az AMD konyhájára. Az összeg nem nagy, arra viszont továbbra is jó lehet, hogy gyengébb időszakokban víz fölött tartsa a vállalatot.

A profit visszatérése mellett ugyancsak pozitívum, hogy az előző negyedévben 69 millióval, 716 millió dollárra apadt készpénzállomány jelentősen, 957 millió dollárra nőtt, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva majd 22 százalékos növekedés. A vállalat pénzügyi igazgatója korábban elmondta, hogy a zavartalan működéshez 600 millió és 1 milliárd dollár közötti készpénzállományt tart szükségesnek, melynek most épp a felső határához van közelebb az AMD. A vállalat hitelállománya csak minimálisan változott, a negyedév kezdetéhez képest 2 millióval, 2,238 milliárdra nőtt az összes kölcsön összege.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A vállalat a következő negyedévben körülbelül 1,16 milliárd dolláros bevételre számít, ami 2015 harmadik negyedévében elért 1,06 milliárdos értéknél nagyjából 9 százalékkal lenne több.

Lisa Su: ez csak a kezdet

A vállalat vezérigazgatója, Lisa Su elégedetten nyugtázta a régen látott profit visszatérést. Az AMD vezetője szerint jelenleg minden alapjuk megvan arra, hogy fenntartsák a javuló tendenciát. Ahogy korábban Su már többször kitért rá, ezen majd a Zen-alapú különféle processzorok piaci megjelenése javíthat sokat, a vállalat továbbra is ebbe próbál kapaszkodni.

A második negyedévben több fejlesztési mérföldkőn is sikeresen túljutott a Zen, a mikroarchitektúra teljesítményével pedig továbbra is elégedett a vezetőség. Júniusban már a kiemelt kiszolgálós partnerek is megkapták az első kétprocesszoros mérnöki tesztrendszereket, és amennyiben ezekkel nem merül fel komolyabb probléma, úgy jövő év első felében piacra kerülhetnek az első, szerverekbe szánt verziók. Ezek nem hivatalos információk szerint 24 és 32 maggal érkeznek majd, a fejlesztés részleteiről pedig legközelebb az augusztus végi Hot Chips konferencián beszél majd az AMD.

Ezt megelőzve jelenhetnek meg az asztali, AM4 tokozású modellek. A vállalat vezérigazgatója továbbra is az utolsó negyedévre prognosztizálja az első, limitált mennyiség leszállítását, amit majd jövő év első negyedévében követhetnek az egészséges volumenű szállítmányok. Su ezen felül a csúcskategóriás Vega grafikus processzor(oka)t, illetve a Zen-alapú APU-t is megemlítette. Utóbbi szintén 2017-ben érkezik, az előbbire épülő videokártyák rajtjának időpontjáról viszont már nem árult el semmit az AMD vezetője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.