Szerző: Asztalos Olivér

2016. június 23. 11:37

Végleg elhagyja a süllyedő hajót a HTC társalapítója

Elhagyja összeomlott vállalatát Peter Chou, a szakember mostantól tanácsadóként sem lesz jelen az általa alapított vállalat életében.

Végleg elhagyta a HTC-t Peter Chou, az alapító egy ideje semmilyen tisztséget nem tölt be a vállalatnál. A korábbi vezető ezzel már csak a Digital Domain igazgatására fókuszálhat, az elsősorban okostelefonjairól elhíresült vállalatot pedig a még tavaly kinevezett Cher Wang viszi tovább.

A bejelentés különösebben nem meglepő, a lépésre több mint egy éve számítani lehetett, a vállalat ugyanis még tavaly márciusban adta hírül, hogy Chou 12 év után átadja a stafétát, mely után már csak tanácsadói szerepkört tölt be, illetve a HTC-hez tartozó Future Development Lab divízióját irányítja a burmai származású szakember.

Az alapító még 2012 végén megígérte a vállalat felsővezetőinek, hogy ha a One M7 nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, lemond vezérigazgatói pozíciójáról. Chou viszont a telefon sikertelensége ellenére is maradt a HTC élén, bár a háttérben komoly átszervezések kezdődtek, és a feladatok egy része Cher Wang kezébe került.

A szakembert sokan a cég sikerének kovácsaként tartották számon, mások viszont azt mondták, hogy ő a továbblépés első számú akadálya. Chout egyesek a tajvani Steve Ballmerként jellemezték, de Steve Jobshoz is hasonlították. A sajátságos stílusáról elhíresült megosztó személyiség 1997-ben alapította a HTC-t miután elhagyta korábbi munkaadóját, az amerikai Digital Equipment Corporationt (DEC).

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Chou a döntés értelmében immár teljesen a Digital Domain vezetésére koncentrálhat. A többek között James Cameron által alapított, vizuális effektusokkal foglalkozó cég még tavaly augusztusban jelentette be a tapasztalt szakember érkezését, mely lépést sokan a HTC virtuális valósággal kapcsolatos terveivel kötötték össze.

Halottnak a csók?

Az alapító távozása tehát már évek óta napirenden volt, ugyanakkor kérdéses, hogy a lépés sorsfordító lesz-e a jó ideje vergődő HTC számára. A legutóbbi pénzügyi negyedévben óriásit zuhant a cég bevétele, mely 1,28 milliárd amerikai dollárnak megfelelő tajvani dollárról kevesebb, mint felére, 454 millió dollárra esett vissza. Ezzel párhuzamosan a cég jelképes tavalyi nyeresége is eltűnt, a január-márciusi időszakban 80 millió dolláros veszteséget könyvelt fel a vállalat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról