Szerző: Hlács Ferenc

2016. május 25. 16:21

A Toyota és a Volkswagen is az Uber-modellre fogad

A japánok az Ubert, a németek pedig a Gettet erősítik jelentős, stratégiai befektetéssel. A Toyota a tervek szerint a későbbiekben lízingel is járműveket Uber sofőröknek.

Bár világszerte komoly szabályozási viták dúlnak az Uber és társainak háza táján, az iparág továbbra is nagyon ígéretesnek számít, olyannyira, hogy az elmúlt napokban két legnagyobb autógyártó is jókora befektetéssel tette le a voksát a taxiappok mellett: a japán Toyota az Uberbe fektetett egyelőre ismeretlen összeget, illetve egy lízingmegállapodást is kötött a vállalattal, míg a Volkswagen mintegy 300 millió dollárt invesztált a Gett névre hallgató tel-avivi fuvarozóappba.

Sajnos sem a Toyota, sem pedig az Uber nem volt túl bőbeszédű a partnerség kapcsán, a japán gyártó közleményéből mindössze annyi derül ki, a két cég többféle együttműködéssel is próbálkozik majd, valamint számos régióban terveznek különféle teszteket indítani, figyelembe véve az aktuális üzleti környezetet, az ügyfelek elvárásait, illetve a vonatkozó helyi szabályozásokat is. A Toyota mindezeken túl "újfajta értéket kínáló" szolgáltatások létrehozásáról is beszélt, továbbá a cég szerint tervben van több, kifejezetten az Uber sofőrök segítésére szánt autós alkalmazás kifejlesztése is.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A bejelentés egyik legérdekesebb része ugyanakkor az újonnan bevezetett lízinglehetőség: a megállapodás értelmében az autóvásárlóknak lehetőségük nyílik az Uber sofőrként megkeresett jövedelmükből lízingelni a járműveket a Toyota Financial Services felé. A gyártó szerint rugalmasan, a sofőrök igényeihez igazodva állapítják majd meg az egyes lízingidőtartamokat. Hasonló megoldást egyébként egyes régiókban az Uber már korábban is kínált sofőrjeinek, a cég Xchange Leasing programján keresztül többféle Toyota, Nissan és Honda modelleket is vásárolhattak a vezetők, amelynek részösszegeit aztán a cég automatikusan levonta a kiküldött fizetésekből. A Toyota szerint a frissen bejelentett megoldás is erre a programra épül majd.

De a két cég más törekvései között sem nehéz párhuzamot vonni: az Uber és a Toyota is nagyon komoly erőfeszítéseket tesz az önvezető autók fejlesztései terén. A Reuters januári beszámolója szerint a japán cég több mint 1400 sofőr nélküli járművekkel kapcsolatos szabadalmat birtokol, ezzel pedig köröket ver bármelyik riválisára. De már az Uber is jó ideje teszteket folytat a területen, első kísérleti önvezető autói épp múlt héten tűntek fel Pittsburgh utcáin - igaz egyelőre még egy emberi sofőr is ül azok volánja mögött. Ha a vállalatok együttműködése ezen a területen is gyümölcsözőnek bizonyul, könnyen lehet, hogy néhány éven belül elfelejthetik a különböző sofőrsegítő appokat és lízingkonstrukciókat, miután már magukra sofőrökre sem lesz szükségük.

Ami a Volkswagen-Gett megállapodást illeti, a németek sem akarnak kimaradni az egyre növekvő piacból, főként miután a cég még javában szenvedi a tavalyi károsanyag-kibocsátási botrány következményeit. A vállalat a tervek szerint a hagyományos személyszállítás mellett a B2B területeket is célba veszi, és a későbbiekben a Gettel együttműködve kifejezetten vállalati ügyfeleknek is kínál majd fuvarokat.

A Gett, Uber kevéssé ismert riválisa jelenleg elsősorban Európában operál, ahol a Londonhoz, illetve  Moszkvához hasonló nagyvárosokban számít népszerűnek. A szolgáltatás az Egyesült Államokban egyedül New York városában van jelen. A cég fő megkülönböztetőjegye az Uberrel és további riválisaival szemben, hogy nem csak személyszállítással foglalkozik, de egyéb logisztikai szolgáltatásokat is nyújt. Egyelőre úgy látszik, hogy a vállalat elsősorban az öreg kontinensre koncentrál, ahol Shahar Waiser vezérigazgató szerint további terjeszkedésre készül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról